Az elmúlt hétvége sem volt hibátlan

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. május 01.
 
 
Az elmúlt hétvége sem volt hibátlan

Kosárlabdában, kéziben és fociban sem alakult 100%-osan az elmúlt hétvége vásárhelyi szempontból.

Habár pénteken néhány órán át úgy tűnt, hogy akár jól is alakulhat a vásárhelyi sporthétvége, sajnos nem így történt.

A megyei labdarúgó élvonalban szereplő Hódmezővásárhelyi FC II-es csapata verte a Zsombót. A Bacsa-Vinnai tanítványok ugyan meglehetősen izgalmas meccset játszottak, hiszen negyedóra után megszerezték a vezetést, a második gólt azonban nem tudták megrúgni. Ráadásul a hajrában a vendégek egyenlíteni tudtak. Nagy volt a baj, ám az utolsó utáni pillanatban a mindösszesen 17 éves Perpauer Viktor győztes gólt szerzett – nem mellesleg az első a felnőtt-bajnokságban. Meglett a fontos három pont a gárda számára.

Békéscsabán viszont már nem alakult ilyen szerencsésen a Kosársuli Békés elleni vendégszereplése. A meccs pocsékul kezdődött a vásárhelyiek számára, akik hiába küzdöttek nem igazán tudták ledolgozni hátrányukat. Ráadásul az odavágón elszenvedett kétpontos vereség után minimum három egységgel kellett volna elverni a Békést. Ez nem jött össze a Czuprák tanítványok számára, sajnos messze nem. Ezzel biztossá vált, hogy a Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában folytathatja a következő szezonban.

Szombatra is jutott egy jó és egy nagyon rossz eredmény. A OB I/B rájátszásában érdekelt HVSC a Szolnoki Dózsa otthonában járt. A vásárhelyiek kitettek magukért, végül 7-4- arányban behúzták a találkozót, zsinórban második győzelmüket szerezték.

Estére azonban maradt a feketeleves. A Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club kiválóan kezdte a Szentendrei NKE elleni csörtét. Volt periódus, amikor 7-1 arányban vezetett a HLKC, ráadásul a félidőben is 5 gólos volt a hazaiak előnye. A 25. percben azonban megtörtént a baj. Kár kertelni, egyértelműen játékvezetői hiba történt, a spóri benézett egy szituációt, aminek okán Szepesi Ivett, a csapat irányítója rögtön piros lapot kapott. (Lásd a videót).

Ez megbélyegezte a gárda sorsát, végül 4 góllal nyert a Szentendre, ezzel pedig a kiesés már-már elkerülhetetlen tűnik a Vásárhely számára. A maradék meccsen nem csak győzelemre, hanem az ellenfelek botlására is szükség volna.

Vasárnap a városi stadionban is „szent” csapat érkezett, a Szentlőrinc. A HFC NB III-as csapata viszont újabb baranyai ellenféllel szemben maradt alul. Nem volt egyértelmű a szentlőrinci fölény a találkozón, habár tény, hogy a Vásárhelyi kicsit magára húzta az ellenfelet, nem volt könnyű helyzetben a sok kezdőjátékost nélkülöző gárda. A fordulás után azonban több helyzetet, köztük néhány egész komoly veszélyt is kialakított az együttes. Gól azonban nem született meg, mármint vásárhelyi oldalon, a kihagyott helyzetek ugyanis megbosszulták magukat. A Szentlőrinc megszerezte a vezetést, ezt követően pedig az addig stabilnak tűnő védelem is felbomlott, egyre több helyzetet dolgoztak ki a vendégek, gólt azonban csak még egyet szereztek, így 2-0-val és három ponttal távozhattak Vásárhelyről. A HFC ezzel még egyelőre nem került a kieső zónába, de a következő Szekszárd elleni csörtén fontos volna számukra a győzelem.

Illetve ne feledkezzünk meg a vásárhelyi Hódokról sem. A Beavers a MAFC Rangers otthonába utazott. A gárdák április elején már találkoztak a Halesz soron, akkor 15-5 arányban a Hódok nyertek. A visszavágón viszont szoros csata bontakozott ki, egy paraszt hajszállal pedig a Beavers maradt alul. 14-13 lett a játszma vége.


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top