Kiesett a Piros csoportból a Kosársuli

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. április 28.
 
 
Kiesett a Piros csoportból a Kosársuli

Bár még nem ért véget a rájátszás, de az már eldőlt, hogy a Vásárhelyi Kosársuli az NBI B csoport alsóházában, a zöld csoportban játszik majd a következő szezonban.

Czuprák László legénységének ugyanis nem sikerült az első, két ponttal elvesztett meccs után megfordítania a Békés elleni, kiesési párharcot. A viharsarkiak végig kezükben tartották a mérkőzést, így ők ünnepelhettek.

Borzalmasan kezdtek a vendégek, első 7 dobásukból egyszer sem találtak be. (11-1) A Békésnél Koma és Krstic vitte a prímet, ők termelték az első 15 pontot. Büntetőkkel zárkóztak Béresék, akik a negyed végére sem tudtak 11 egységnél közelebb férkőzni a riválisokhoz.

Kiegyenlítettebb volt a következő periódus eleje, sőt valamelyest jobbnak tűnt a Kosársuli, 10-en belülre léptek fel, sőt beindulni látszott a palánk alatt Miletic, 31-24-nél időt is kért Balog Vilmos. A visszaálló Koma és Varga, valamint Nagy és Vas váltottak triplát, majd az adok-kapok végén már csak 6 volt a különbség. Ám a viharsarkiak nem adták könnyen magukat, egy szempillantás alatt magukra találtak: Farkas kosarával már megint 14 volt közte a félidőben… (51-37)

20 perc állt tehát a Hódmezővásárhely rendelkezésére, hogy bizonyítsa, megérdemli a B csoport felsőházában maradást. Három minutum elteltével ahelyett, hogy javult volna, inkább romlott a helyzet, Kertész Krstic és Koma vezetésével már a 20-hoz közelített a Calle Pubfood Békés előnye. A második találkozón is foghatatlan Krstic pedig kicsivel később úgy tűnt, hogy bevitte a kegyelemdöfést egy hármassal. (61-39) Czuprák László hívta ekkor tanácskozásra fiait, akik egy utolsó hajrát indítottak, és egy huszáros hajrát követően 70-58 állt az eredményjelzőn, Varga gyűjtötte szorgalmasan a pontokat a vendégoldalon.

Krstic nevét sokáig emlegetik majd a vásárhelyiek, nem volt elég, hogy foghatatlan volt, de a mindent eldöntő utolsó 10 percet rögtön három ponttal kezdte. Nem adták fel a sőtét mezesek, és Varga középtávoliját követően 10-en belülre jöttek, 6 perc volt már csak vissza. Ebben a társait a védőtérfélen fanatizáló Pavlovic-nak is óriási szerepe volt. Ezután már nem engedték ki a győzelmet a kezükből Komáék, akik ezzel bebiztosították helyüket a B csoport felsőházában.

Calle Pubfood Békés - Vásárhelyi Kosársuli 92-77 (23-12, 28-25, 19-21, 22-19)
NBI B csoport, playout, vezette: Goda László, Válé Flórián, Gaál István.
Békéscsaba, Evangélikus Sportcsarnok 110 néző.

Békés: Kertész 10/3, KRSTIC 34/12, Nagy B. 12/3, Zrínyi 2, KOMA 23/3.
Csere: Farkas 4, Gruda 4, Balog 3/3, Nagy Cs. -, Bánszki -.
Edző: Balog Vilmos

Kosársuli: Szabó 11, Bálint 3/3, Rostás -, Vas 8/3, Miletic 5.
Csere: Béres 7/3, VARGA 21/9, Molnár 10, Horvát -, Pavlovic 12.
Edző: Czuprák László

Czuprák László: „Az első negyedben 11-1-re elmentek, onnan nehéz volt visszakapaszkodni, ennek dacára az első félidőben kétszer feljöttünk 6 pontra. Miletic kiállítása megpecsételte a meccs sorsát. A negyedik negyedben sem adtuk fel, volt még remény, Vuk feltüzelte társait védekezésben, aminek meg is lett az eredménye. Ha akkor kicsit jobb döntéseket hozunk, akkor szorosabb lehetett volna a vége...”

Forrás: Martonosi János, Kosársuli sajtófőnök
Fotó: Varga Franciska


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top