Ezekkel a problémákkal küzd a vásárhelyi vízilabda

 
Szerző: Nagy Benjámin, 2018. június 06.
 
 
Ezekkel a problémákkal küzd a vásárhelyi vízilabda

Értékelte az utánpótlás-és felnőttcsapat idényét, majd komoly gondokról is beszélt a HVSC elnöke. Kendőzetlenül, őszintén. 

Egyetlen vásárhelyi csapatsportként, de csak az utolsó fordulóban vívta ki másodosztályú tagságát a HVSC. Dr. Soós Gábort, a vízipóló klub elnökét kérdeztük a szezon befejezését követően. A vezető előbb értékelte az utánpótlás-egyesületek évadját, majd kitért a felnőttek teljesítményére és a klubot hátráló körülményekre is. Az elmondottak alapján erős összefüggést véltünk felfedezni a város többi csapatsportágával, annak működésével, anyagi hátterével kapcsolatban. 

 

A HVSC elsődleges célja az utánpótlás-nevelés, így örömmel konstatálható az a tény, hogy sikerült előrelépnünk ilyen téren. Ezt kézzelfogható eredmények is bizonyítják. A fiú ifjúsági országos bajnokságban a 16-17 évesek második helye rendkívül kiemelkedő eredmény, főleg annak tükrében, hogy 14 csapat indult, és a későbbi bajnokot is meg tudta verni az alakulat. A serdülők szintén feljebb léptek, negyedikként végeztek. A vidék bajnokságban a 2005-ösök negyedikek, a 2006-osok veretlenül elsők lettek, ezek a teljesítmények szintén magukért beszélnek - emelte ki dr. Soós Gábor.

Az elnök szerint az elmúlt évek munkája, törekvése annak érdekében, hogy minél több vásárhelyi fiatal szeresse meg a vízilabdát, jó úton halad. A TAO-s támogatásoknak is köszönhetően minden feltétel biztosított, a versenyeztetéstől az edzők fizetéséig, s ez a közeljövőben sem fog változni, így minőségi munkát lehet végezni a gyerekek között.

 

A felnőtt férfi egyesületnek összejött a bennmaradás az OB I/B-ben, noha jobb eredményt vártunk. Ugyanakkor menet közben volt olyan időszak, amikor kiesőhelyen álltunk. A korábbiakban tapasztalt problémák ugyanúgy felmerültek: tudomásul kell vennünk, hogy jobb pozíciót kizárólag profi körülmények között tudunk elérni, márpedig jelenleg nincsenek ilyen feltételeink - részletezte a HVSC elnöke. 

Az egyesület költségvetésének jelentős része, körülbelül 90%-a TAO-s támogatás, azt pedig csak az utánpótlásra lehet fordítani, a maradék 10% jut például a férfi vagy női felnőtt csapatra, vagy a legkisebbek úszásoktatására. A klubvezető szerint sajnos a mai bajnoki rendszerben ez az eredmény a realitás, más gárdák nagyobb költségvetéssel rendelkeznek, a játékosoknak fizetésük van, a HVSC-nél pedig erre nincs lehetőség. A felnőtt csapatban olyanok játszanak, akik tanulmányok, család, munka mellett sportolnak, így a vízilabda szeretetén kívül más eszközökkel nem lehet őket motiválni, esetlegesen számonkérni.

Ez nagyon lényeges, ugyanis rányomja a bélyegét az egész éves munkára, a mi lehetőségeinkre is - véli dr. Soós Gábor.

 

Sok vetélytársnál önkormányzatok, vállalkozók által biztosított a finanszírozás. Külső források kellenek ahhoz, hogy stabilabban működjön a felnőtt csapat, ez idén is és a korábbi szezonok során is bebizonyosodott.

Ennek ellenére a következő években ugyanúgy fel fogjuk vállalni az indulást, legyenek bármilyenek a körülmények, hisz nem szeretnénk olyan helyzetbe hozni a klubot, a várost, hogy ne induljon felnőtt csapat. Ráadásul az utánpótlás-nevelésre is rányomná a bélyegét a helyzet, hisz természetesen cél, hogy akik a mi utánpótlásunkban játszanak, azok aztán a felnőtt csapat magját is alkossák, azaz minél több vásárhelyi szerepeljen az OB I/B-ben - vélekedett a HVSC elnöke.

 

A vásárhelyi egyesületnél további gondot jelenthet mindemellett, hogy nagy a régió elszívó-hatása: azok a fiatal tehetségek, akik például érettségi előtt állnak, más városokba mennek egyetemre, emiatt nem tudják vállalni, hogy itt játsszanak tovább. Az is előfordul, hogy más egyesületek keresik meg őket, és anyagi juttatások fejében leigazolják a játékosokat.

Ezt nem tudjuk és nem is szeretnénk megakadályozni, hisz nekünk is siker, ha egy saját nevelés későbbiekben minél magasabb szinten vízilabdázhat tovább - zárta szavait dr. Soós Gábor. 


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top