Vékony Ákos: „Elképesztő volt a világbajnokság"

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. augusztus 24.
 
 
Vékony Ákos: „Elképesztő volt a világbajnokság"

Pazar eredménnyel rukkolt elő a Szombathelyen megrendezett ifjúsági vízilabda-világbajnokságon a magyar válogatott. A fiúk parádés teljesítménnyel bronzérmet szereztek. A csapatnak a hódmezővásárhelyi Vékony Ákos is tagja volt.

Már nyáron biztosnak tűnt, hogy a jelenleg KSI-ben játszó Vékony tagja lehet a vb-résztvevő ifjúsági válogatottnak, a behívó pedig nem is maradt el - ráadásul a siker sem. A csapat végül hajszálhíján maradt le a döntőről, ám az érmes helyezést a szerbek ellen sikerült bebiztosítani. A vásárhelyi nevelésű játékossal beszélgettünk.

Mit jelent számodra a vízilabda?

„Mindent. Az egész életemet erre tettem fel. Már azzal is nagyot léptem, hogy felköltöztem Budapestre. Nem tudom elképzelni a mindennapokat vízilabda nélkül.”

Milyen élményekkel gazdagodtál a vb-n?

„Elképesztő volt ilyen sok néző előtt játszani, de összességében egy világbajnokságon részt venni is hatalmas dolog. Felejthetetlen élmény. Könnyfakasztó volt, hogy felnéztem, több ezer ember állt előttem és velem együtt énekelték a himnuszt. Hihetetlen érzések kavarogtak akkor bennem.”

Mit éreztetek a spanyolok ellen szűken elvesztett elődöntő után?

„Nehéz volt talpra állni a pofonból, de a tavalyi Eb-ről sajnos volt tapasztalatunk. Szerencsére a bronzmeccsre nekünk sikerült jobban összekapnunk magunkat a szerbekkel szemben.”

Milyen érzések voltak benned a bronzmeccs lefújásának pillanatában?

„Volt egy kis csalódás, de természetesen boldog voltam az érem miatt, hisz megkoronázta a nyári munkát.”

Hogy értékeled összességében a tornát?

„Abszolút pozitívan, hisz sikerült meccsről-meccsre javulnunk. Az elődöntő végkimenetele nüanszokon múlt.”

Milyen visszajelzéseket kaptál az edződtől a vb után?

„Megdicsért, hogy rettentő stabilan, a hibákat kijavítva tudtam játszani. A családtagjaim, barátaim is gratuláltak, többen a lelátókról drukkoltak nekem.”

Hogy néz ki számodra a folytatás?

„Válogatott szinten nem lesz a korosztályomnak hasonló szinten több világversenye, ugyanakkor még erősödnöm kell, hogy a nagyobbaknál szerepet kapjak. Klubcsapatot tekintve az OB/I-ben a bennmaradás a cél, az ifjúsági bajnokságban az elsőség.”

Mi a helyzet a felnőtt válogatottal? Kacérkodsz már a gondolattal?

„Á, az még nagyon távol van...„


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top