Vásárhelyi kosarassal érkezik a Veszprém

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. február 23.
 
 
Vásárhelyi kosarassal érkezik a Veszprém

Több szempontból is érdekesnek ígérkezik a rendhagyó időpontban, pénteken 17:00-kor kezdődő hazai Kosársuli mérkőzés. Ezek közül az egyik, hogy a vendég Veszprém kötelékében egy vásárhelyi kosaras is pattogtat. A kék-sárgáknál nevelkedő Schéda Martin hosszabb sérülése után csatlakozott a dunántúliakhoz. A találkozó előtt vele beszélgettünk.

A vásárhelyi nevelésű kosaras már nem először tér vissza „vendégként” Hódmezővásárhelyre. Ez az év azonban kissé más neki, mint a korábbiak, mivel az előző szezonban keresztszalag szakadást szenvedett. Sérüléséből felépülve, a pályára lépés reményében szerződött a királynék városába, ahol egyre inkább belelendül a játékba. A HOYA-Pannon Egyetem Veszprémnél a padról beszállva segíti társait. Legutóbb, a Nagykőrös ellen bezsebelt értékes győzelem alkalmával 14 pontot szorgoskodott össze, ami mindenképpen biztató lehet számára a folytatásban…

- Korábbi Kosársuli játékostól muszáj kicsit provokatívan megkérdeznem, hogy hogyan érzed magad Veszprémben? Jobb ott neked?

- Nagyon jól érzem magam itt, könnyen be tudtam illeszkedni. Sokat segítettek, hogy újra pályára léphessek. Megkapok mindent, ami a rehabilitációmhoz szükséges.

- Pénteki ellenfeletek a nevelőegyesületed csapata lesz. Mit gondolsz mi lehet az oka annak, hogy ennyire sok a különbség a gárdák helyezéseiben?

- Jelenleg a tabella második helyén állunk, komoly céljaink vannak, nem titkoljuk, hogy meg szeretnénk nyerni a bajnokságot. Ebben a csoportban nagyon kiegyenlített a küzdelem, így lesz ez szerintem pénteken is. Természetesen győzni szeretnénk, nem lesz könnyű dolgunk.

- Már azért nem először lépsz pályára más csapat színeiben a Hódtói Sportcsarnokban. Milyen érzés ez neked?

- Immár öt éve, hogy nem otthon kosárlabdázom, így nem idegen ez a felállás nekem. Mindig szívesen megyek haza, hiszen sok szép élményben volt részem a Hódtói Sportcsarnokban.

A 2018. február 23-án pénteken 17:00-kor kezdődő Kosársuli – Veszprém NBI/B csoportos találkozóra a Kosársuli támogatóinak, az MMFB Földgáztároló Zrt-nek és a Szerencsejáték Zrt-nek köszönhetően a belépés ingyenes!

Forrás: Martonosi János, Kosársuli sajtófőnök


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top