Vaits Marcell védett Montenegró ellen az U16-os válogatottban

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. április 05.
 
 
Vaits Marcell védett Montenegró ellen az U16-os válogatottban

Mosonmagyaróváron játszott felkészülési mérkőzést Montenegró ellen a magyar U16-os válogatott. A kapuban Vaits Marcell bizonyíthatott.

A tervek szerint a héten U16-os labdarúgó válogatottunk az összetartás keretében két felkészülési mérkőzést is játszik majd Montenegró fiataljaival. Az első mérkőzésen már túl van az együttes, ráadásul Preisinger Sándor fiai győzelmet könyvelhettek el – írja az mlsz.hu.

A beszámoló szerint az összecsapáson mindvégig a magyar csapat dominált, sikerült mezőnyfölényt kialakítaniuk, igaz az első játékrészben a gól nem jött össze. Ehhez Szalay Szabolcs, az Illés Akadémia játékosa járt a legközelebb, két alkalommal is veszélyeztetett.

A fordulás után azonban megszerezték a vezetést a Preisinger-legények. László Dávidot buktatták a tizenhatoson belül, amiért járt a büntető, ezt Major Sámuel értékesítette. Érdekesen módon percek múlva mintha pontosan ugyanez játszódott volna le a pályán. Ismét László igyekezett elhúzni, de újfent lerántották a büntetőterületen belül, Major pedig a második tizit is értékesíteni tudta.

Megint 3 perc kellett az újabb büntetőhöz, ekkor viszont a magyar tizenhatoson belül történt a szabálytalanság, a labda mögé Gasevic állt, akinek sikerült kifognia Vaits Marcellen. Ezzel pedig a 2-1-es végeredmény is kialakult. A vásárhelyi Vaits Marcellel a kapuban megnyerte felkészülési mérkőzését a magyar U16-os labdarúgó válogatott.

- Küzdelmes mérkőzés volt, amelyen mi alkalmazkodtunk jobban a kissé nehéz talajú pályához. Az első félidőben kicsit még akadozott a játékunk, a másodikban viszont már sikerült megvalósítani azokat a taktikai elemeket, amiket megbeszéltünk. Labdabirtoklásban végig jelentős fölényben futballoztunk, a párharcokat is jó hatékonysággal vívtuk meg, és a kialakított helyzetek alapján is megérdemeltük a győzelmet - mondta a mérkőzést követően Preisinger Sándor szövetségi edző.

Magyarország-Montenegró 2-1 (0-0)
Magyarország: Vaits Marcell - Godányi Dominik, Balogh Botond, Pereira Américo, Csányi Ádám - Major Sámuel, Ominger Gergő (Kata Mihály, 67.) - Mester Csaba, Németh András (Burzi Alex, 54.), László Dávid - Szalay Szabolcs (Molnár Rajmund, 67.)
Gólszerzők: Major 59., 62. (mindkettő 11-esből), ill. Gasevic 66. (11-esből)

Vaits Marcell végig védte a mérkőzést.

Fotó: MLSZ


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top