Tovább folytatták jó szereplésüket a HVSC utánpótláscsapatai

 
Szerző: Rókus Ákos, 2018. május 27.
 
 
Tovább folytatták jó szereplésüket a HVSC utánpótláscsapatai

A vásárhelyi vízilabdás fiúk a Ceglédet győzték le hazai pályán.

Az őszi vereségért szeretett volna visszavágni hazai környezetben a HVSC serdülő csapata. Így is álltak neki a fiúk a mérkőzésnek, nagy elánnal vetették bele magukat az összecsapásba Szabó Tamás tanítványai. Az elején döcögött kicsit a szekér, hátul elkerülhető gólokat kaptak, míg emberelőnyben rendre rossz döntéseket hoztak a vásárhelyiek. Kulcsfontosságú volt, hogy ebben a periódusban sem tudott a Cegléd egy gólnál nagyobb előnyre szert tenni. A folytatásban szép lassan már átvették Kürtösiék a meccs irányítását, a harmadik negyedre többször két góllal is sikerült ellépniük, amit  a mérkőzés végéig háromra tudtak növelni a vásárhelyiek.

 

HVSC – Cegléd (serdülő) 12-9. A hazai gólszerzők: Tóth Márk (9), Kürtösi Viktor (2), Kősasvári László

 

 

„Ki kell emelnem ismét a csapat hozzáállását, hiszen a rövid kispadunk miatt kulcsjátékosaim szinte semmit nem tudtak pihenni a mérkőzés folyamán. Kürtösi Viktor remekül kikapcsolta az ellenfél kulcsjátékosát, Tóth Márk elől szórta a gólokat, Kősasvári László pedig centerben szállította az ítéleteket, mindemellett a második félidőben sikerült jól megoldani a zónavédekezést, ehhez kellett az is , hogy Arany Kevin jól védjen. Egy forduló maradt hátra Székesfehérváron, ahol nehéz mérkőzésre számítok, de szeretném, ha ott is sikerrel járnánk és szépen zárnánk a szezont” – értékelt Szabó Tamás.

 

 

Az ifisták is nehéz mérkőzésre számíthattak a bajnokság 5. helyezettje ellen, de jól sikerült felkészülniük a vendégek erősségeiből. Már az első pillanattól kezdve irányítás alá vették Benkőék a mérkőzést, és fegyelmezett védekezésüknek, valamint erős támadójátékuknak köszönhetően fokozatosan elléptek ellenfelüktől. A hazai győzelem egy percig sem forgott veszélyben, és végül 17-7-es különbséggel is megérdemelten tartotta otthon a három pontot a HVSC.

 

HVSC – Cegléd (ifjúsági) 17-7, A hazai gólokat Benő Martin (6), Barna Dániel (5), Kecskeméti Bence (5) és Tóth Márk szerezték.

 

„Kiemelném az emberelőny kihasználásunkat, ami százszázalékos volt, illetve hogy remekül zónázott a csapat, több remek blokkolást is véghezvittünk. A gólszerzésben pedig Benkő Martin, Barna Dániel és Kecskeméti Bence jeleskedtek. Azt gondolom, hogy a szezon során most nyújtottuk az egyik legjobb teljesítményt, melyre szükségünk lesz a következő (egyben utolsó) fordulóban, Székesfehérváron, ahol ha pontot szerzünk, akkor az előkelő 2. helyen zárnánk a szezont, amit hatalmas eredménynek tartanék!” – zárta gondolatait Szabó Tamás edző.


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top