Töretlenül előre: bemutatta új edzőjét a Vásárhelyi Kosársuli

 
Szerző: Nagy Benjámin, 2018. június 08.
 
 
Töretlenül előre: bemutatta új edzőjét a Vásárhelyi Kosársuli

A klub elnöke beszámolt a fiatalok és a felnőttcsapat idényéről, majd lerántotta a leplet a jövőről. A pénz továbbra is nagy úr. 

Noha a Vásárhelyi Kosársuli a 2017/18-as idény végeztével kiesett az NB I/B Piros csoportjából, nem áll meg az élet a városban a kosárlabdasport terén: mind a nagyoknál, mind a kicsiknél vannak tervek, célok, remények. Dr. Elek András elnököt kérdeztük az egyesület utánpótlásának és felnőttcsapatának szezonjáról, a körülményekről és a közeljövőről. A kép a lehetőségekhez és a város sportjának jelenlegi állásához mérten korántsem kilátástalan, köszönhetően többek között annak a munkának, amely a Kosársuli szakmai kvalitásait jellemzi.

 

"287 igazolt játékosunk szerepelt idén az országos bajnokságok korosztályos küzdelmeiben, ez 14 csapatot takar U11-től U23-ig. Hozzátéve azt, hogy 130 kisgyerek pattogtat nálunk, akik még nincsenek leigazolva, továbbá a felnőtt keretet a piramis csúcsaként 12-14 fő alkotja, nyugodtan kijelenthetjük: a létszám változatlan. Két évvel ezelőtt elértünk arra a szintre, ahonnan szélesebb körig már nemigen lehet terjedni, így nem csinálunk reklámot a toborzásra. Öt általános iskolával hosszú évek óta él az együttműködésünk, erre épül a munkánk alapja" - vázolta a vezető a jelenlegi helyzetet.

Nyugodtan kijelenthető: az utánpótlásra továbbra is jellemző a sikeresség. A legügyesebbekből álló U11-es gárda hosszú, nyolchónapos szezon végén az összevont Bács-Kiskun, Csongrád és Pest megyei régiós döntőben 3. helyen zárt. Az U12-esek ugyanilyen szisztémában másodikok lettek, nagy sikerként az országos döntőben Pécsen szerepelhettek. Az U14-esek között a 2004-es korosztály az Országos Serdülő Bajnokság főtáblájának B-döntőjében az összesített 16. pozíciót szerezte meg.

Az U16-os gárda az ellenfelekhez képest egy évvel fiatalabbként nagyon sokat tanult, sok jó derbit játszott, fejlődött. Végig a 16 csapatos országos főtáblan játszottak és a B-döntőbe jutottak. A regionális bajnokságban induló U18-asok ősszel minden meccsüket megnyerték, és tavasszal sem játszottak rosszul, míg az U20/U23-asok szintén kiváló szereplést produkáltak: helyenként bravúrgyőzelmeket arattak egy erős  és kiegyensúlyozott bajnokságban, s végül ötödikként végeztek.

Utóbbi alakulat tagjai közül öten-hatan abban a felnőttcsapatban is szerepet kapnak, amely a 13. pozícióban zárt az NB I/B-ben. Noha a Piros csoportban maradás nem jött össze, szégyenkezésre nincs valódi ok.

"A felnőttek teljesítményét nem nevezném "feketelevesnek". Úgy gondolom, pici szerencsével, több koncentrációval simán összejött volna a bennmaradás. Ha pozitívan nézzük a dolgokat, és szerencsére a szurkolók, játékosok, ismerősök nagy része úgy szemléli, a 28-ból 13.-ak lettünk az NB I/B-ben, ez nem rossz a körülményeket nézve.

A szövetség alakításai által az előző évi eredmények alapján előzetesen a felsőházba kerültünk, és bevallom őszintén, nagy dilemma volt, hogy egyáltalán elinduljunk-e ott, hisz az anyagi kondícióink egyáltalán nem passzoltak a többiek költségvetéséhez. Már tavaly augusztusban azt mondtam, csoda lenne, ha bennmaradnánk. A 14 csapatból hat-nyolc 60-80 millióból, kettő-négy bő 40 millióból, ketten 30 millióból, míg a Nagykőrös és mi 10-15 millióból gazdálkodtunk. Egy labdajátékban ez nagyon sokat számít, hisz a többiek jó játékosokat tudnak szerezni, illetve meg tudják tartani őket.

Nem értem, hogy Vásárhelyen miért nincs önkormányzati sporttámogatás. Miből tartaná fenn egy sportegyesület magát? Szponzorokból? Nincs a városban egy sem. Az elmúlt 4-5 évben abból éltünk, hogy az ismerőseim révén tudtam annyi pénzt összehozni a csapatnak, hogy közép-alsó kategóriában evickélni tudjunk. Ez a helyzet" - tárta fel a valóságot Dr. Elek András. 

Hogy azért mégiscsak hozhat valami kedvezőt a közeljövő, arra van némi garancia. A keret magja együtt marad, mindössze Szabó Péter távozik Veszprémbe, és érkezők is várhatók.  Azok után, hogy Utasi Gábor, a klub  legmagasabban kvalifikált trénere márciusban a sok elfoglaltság és a sikertelenségek, balszerencsék következtében benyújtotta lemondását a felnőttcsapat élén, ideiglenes "beugróként" Czuprák László mester vette át az irányítást. Most itt is változás jön: sikerült egy fiatal, ambiciózus, tehetséges edzővel megállapodni Tóth Tamás személyében. A 33 éves tréner sokaknak ismerős lehet Békéscsabáról, ahol országos döntős utánpótláscsapatokat vezényelt. Szakedzői tanulmányai szegedi folytatása mellett döntött most úgy, hogy főállásban munkát vállal a Kosársuli élén. 

Jelenlegi állás szerint jövőre a Zöld csoportban indul a klub, noha van némi sansz arra, hogy néhányan nem vállalják a rajtot a Piros csoportban, így marad minden a "régiben". 

"Ha maradhatunk a Piros csoportban, vállaljuk. Nagy dolog, nagy úr a pénz, de nekünk jó játékosaink vannak. Ebben a szezonban azzal a Vasassal, aki most a döntőt játszotta és majdnem feljutott az A-csoportba, Budapesten egy, Vásárhelyen két ponttal kaptunk ki. A feljutó TF 3 ponttal vert meg minket idehaza. Amíg mások bizonyos fontos találkozókat megnyertek, addig mi sorsdöntő csatákat vesztettünk el hajszálnyival - elég csak a Békés elleni összecsapásra gondolni, ahol az utolsó másodpercben egy majd' egészpályás kosárral kaptunk ki. Az a pillanat mindent elmondott az idényünkről. Ha jobban edzünk és a játékosok is rátesznek még egy lapáttal, a rutinunkkal felvértezve sikeresebbek lehetünk a közeljövőben" - fogalmazott zárásként az elnök.


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top