Szöllősi Renátónak a futás a mindene

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. augusztus 26.
 
 
Szöllősi Renátónak a futás a mindene

Gyermekkora óta a futás szerelmese Szöllősi Renátó. A vásárhelyi fiatalembernek nem okoz gondot, ha valami miatt át kell futnia Mártélyra, vagy éppen Szegedre. Hetente 120-140 kilométert gyűr le, teljesítményével pedig már közel 200 érmet és 10 kupát zsebelt be.

Versenyről versenyre jár, edzéseket tart, és még tovább akar fejlődni Szöllősi Renátó. Ezúttal a fiatal sportembert választotta a promenad.hu A hét emberének.

– Az a típusú gyermek voltam, aki nem tudott egy helyben ülni, ezért a szüleim beírattak egy futószakkörbe, majd később atlétikára. Egyébként sem állt távol tőlem a mozgás, ugyanis édesapám atléta volt, valamint futásban is komoly eredményeket ért el – mesélte Renátó, aki végül az egyetemi éveiben vált hosszútávfutóvá.

A sportoló minden nap edz. Hetente 120-140 kilométert fut, változó elosztásban: van, amikor 10, és van, amikor 32 kilométert teljesít. Arra a legbüszkébb, hogy a 21 kilométeres félmaratont 1 óra 12 perc alatt, míg a maratont 2 óra 39 perc alatt futja le.

Jelenleg a Tiszakécskei VSE színeiben versenyzik. Országos megmérettetésen csapatban állhattak már a dobogó második és harmadik fokán is, tavaly októberben pedig egyéniben az országos maratonon nyolcadik lett. Összesen közel 200 éremmel és 10 kupával büszkélkedhet.

Személyi edzéseket is tart, mára 25 tanítvány pályáját egyengeti.

– Mindenkinek egyénre szabott edzéstervet készítek. A mai világban ugyan egy perc alatt bárki letölthet egy tervet az internetről, ez azonban ennél jóval összetettebb. Az életkor, a testmagasság, a tömeg és a fizikai állapot mind befolyásolja, ki milyen utasítások szerint futhat – magyarázta Renátó, aki a Facebookon már elindította edzői oldalát, ahol bárkinek szívesen segít futással kapcsolatos kérdésekben.

– Azért szeretem a futást, mert közben tudok gondolkozni és teljesen kikapcsol. Nem esek kétségbe, ha át kell szaladnom Mártélyra, vagy Szegedre. Volt már rá példa, hogy két település között durrdefektes lett a biciklim, ezért 15 kilométert futnom kellett. Imádom tudni, mire vagyok képes, mik a határaim – mondta még el Renátó.

27 éves fiatalember lévén néha a szórakozásra, bulizásra is jut idő. Amikor azonban versenyre készül, szigorú tilalom van, olyankor két hónapig hanyagolja az éjszakai életet.

Forrás, fotó: promenad.hu


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top