Szintlépés: Sós Bence a Videotonnál folytatja!

 
Szerző: Nagy Benjámin, 2018. június 18.
 
 
Szintlépés: Sós Bence a Videotonnál folytatja!

A vásárhelyi születésű labdarúgó a bajnokcsapathoz igazolt. 

A DVSC és a Videoton FC megállapodásának értelmében a székesfehérvári egyesületnél folytatja pályafutását Sós Bence - közölte a klub honlapja

 

Ahogy a Vidinél is megemlítik: a fiatal, tehetséges szélső 1994. május 10-én, Hódmezővásárhelyen született. Tizenhét esztendős korában igazolt Debrecenbe, előtte a HFC-ben futballozott az NB III-ban, ezzel párhuzamosan játszott az U17-es együttesben is, ahol ötvennégy találattal gólkirály lett. 2015 telén került fel a DVSC első csapatának keretéhez, ahol négy bajnokin játszott, majd a több játéklehetőség érdekében kölcsönadta őt a Loki az akkor még NB II-es Mezőkövesdnek. Rendszeresen pályára lépett a borsodiaknál, azt követően is gyakran kapott szerepet, hogy a csapat feljutott az NB I-be. Másfél év után, 2017 nyarán tért vissza Debrecenbe, eddig összesen 43 NB I-es meccsen 5 gólt szerzett.

„Nem volt kérdés számomra, hogy elfogadom a Vidi ajánlatát. A klub által képviselt játékérő és háttér is előrelépés a karrierem szempontjából. Nagyon vonzó volt számomra, hogy megmutathatom magam a nemzetközi porondon is. Várom már a közös munkát, bízom benne, hogy a csapat hasznára tudok válni. Nagyobb lesz a konkurenciám, mint eddig, hiszen olyan játékosok vannak itt, akik már nemzetközi szinten is sok mindent letettek az asztalra, de szeretem a kihívásokat és mindent megteszek majd annak érdekében, hogy helyem legyen a kezdőcsapatban. Az elmúlt napokban nagyon felpörögtek az események, de ez nem ért felkészületlenül, örülök, hogy már a felkészülés elején be tudok csatlakozni a Vidi életébe” - mondta beköszönésképpen Bence.

 

„Bencét már régebb óta figyeljük, már akkor is néztük a játékát, amikor a Debrecen kölcsönadta Mezőkövesdre. Nagyon gyors és jó karakterű futballistáról van szó, aki biztosan a Vidiben is idővel meghatározó játékossá válhat. Ha ki tudja magából hozni a maximumot, akkor a válogatott kapuján is dörömbölhet majd. Elsősorban szélsőként bevethető játékosról van szó, leigazolásával tovább nőnek a szakmai stáb taktikai lehetőségei” - nyilatkozta a bajnokcsapat sportigazgatója, Kovács Zoltán.

 

Sós hosszú távú szerződést írt alá a Videoton FC-hez.

 

A kép forrása: vidi.hu


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top