Székelyföldi futás dél-alföldi módra

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. május 30.
 
 
Székelyföldi futás dél-alföldi módra

23 kilométer, 750 méter szintkülönbség a varázslatos Székelyföldön – ez a Tusnád Maraton, amelyen idén vásárhelyi indulók is lesznek.

A medve nem játék, a szaladás viszont az! Állítják a Tusnád Maraton szervezői és jó eséllyel nekik van igazuk, hiszen idén már 10. alkalommal rendezik meg a sportolók és mozogni vágyók körében egyre népszerűbb versenyt. A huszonhárom kilométer láttán elsőre a komolyabb távok szerelmesei talán legyintenek, hiszen az csak alig több mint egy félmaraton, a 750 méteres szintkülönbség azonban bőven pótolja a kilométereket, a szervezet számára legalább olyan megterhelő tud lenni az egész, mint egy igazi maratoni táv.

A 2018-as megmérettetésnek vásárhelyi résztvevői is lesznek, Kis-Jakab Edina és Nagy Viktória is egyéniben vág bele az erdélyi kalandba.

„Tavaly jártunk kint Székelyföldön, egy nagyon kedves meghívásnak tettünk eleget, egy esküvőn voltunk, akkor láttuk a környéket. Két dolog van, amit nagyon szeretünk: az egyik Erdély, a másik pedig a futás, így gondoltuk, hogy miért ne hoznánk össze ezt a kettőt. Igaz, akkor ebbe a 750 méteres szintkülönbségbe még nem annyira gondoltunk bele” – mondta el Edina.

A csajok 9 hónappal ezelőtt kezdték a felkészülést. Edina 2,5 éve kezdte ezt a mozgásformát, mára 10 félmaratonon van túl, Viktória pedig 2016 áprilisán csöppent bele egy futós kalandba, akkor két kilométert vállalt be egy csapat tagjaként, viszont megfertőzte ez a sport.

„Korábban semmilyen előéletem nem volt a futás kapcsán. Sőt, ha valaki azt mondta volna öt évvel ezelőtt, hogy én futni fogok, akkor lehet, hogy a képébe nevettem volna” – azóta viszont Viki is túl van három félmaratoni távon, legutóbb Vásárhelyen gyűrte le a 21 ezer métert.

A párosunk pedig igazából egy trió, hiszen a lányok 9 hónapos felkészülését Koromné Sinkó Erika edző segítette.

„A lányok szponzorokat kerestek a versenyre én pedig felajánlottam, hogy szívesen segítek nekik, nézzük meg, hogy mit tudnak, milyen állapotban vannak, és mit lehet ebből kihozni. Két állapotfelméréssel kezdtünk, olyanokkal, amelyek minden átlagembernél is fontosak lennének, ha elkezdenek bármilyen mozgásformát vagy sérülésből térnek vissza. Az egyik egy funkcionális mozgásszűrés volt, a másik pedig egy természetese mozgáskorrekciós edzés, aminek vannak szintén felmérési szakaszai” – árulta el Erika.

A futóedzések mellett az erőnléti feladatok és a mozgásrendszeri izmok megdolgoztatása is fontos volt a 9 hónap alatt, izzadságos órák vannak a csapat mögött.

„A legnagyobb kihívás a személyes kitartás volt. Igaz, hogy megvoltak az edzések időpontjai, de ezt mindet becsületesen meg is kellett csinálni. Na, ez nehéz volt. Igazából pont a mai utolsó edzésen jutott eszembe, hogy én nem vagyok normális. Erre mondta anyukám, hogy ez teljesen oké, mert ő a kezdetektől fogva mondta, hogy nem vagyok az” – tudtuk meg Vikitől, az edzések pedig Edina számára sem jelentettek könnyedséget.

„Kemény volt a felkészülés. Az elején rá kellett arra jönni, hogy a mozgásom nem jól koordinált, hogy bizonyos izomcsoportok abszolút nem működnek vagy rosszul működnek. Az edzések során sokszor olyan helyről is csöpögött a víz, ahonnan nem gondoltam volna, hogy tud víz csöpögni. Néha egy-egy órás edzés sokkal jobban megterhelt, mint egy félmaraton” – replikáz rá Edina, m ajd hozzáteszi – „Mindeközben viszont megismertem magamat. Rájöttem, hogy a különböző izomcsoportok, hogy működhetnek, milyen mozdulatok kellenek hozzá, mit kell erősíteni, hogy minden jó legyen. Emberileg pedig még kitartóbb lettem, rájöttem, hogy mindig van tovább, hogy az emberi test és az elme még tovább lépjen.”

Ezek az érzések és gondolatok pedig Vikiben is megvannak az elmúlt kilenc hónap kapcsán:

„Rájöttem, hogy az út a fontos, nem a végcél. Rájöttem, hogy mennyire jó a mozgás és mennyire el tudom felejteni a hétköznapi gondokat azáltal, hogy kimegyek a futópályára vagy eljövök edzésre.”

A kihívás része pedig Erika életében sem maradt ki, futóversenyre ugyanis első ízben készített fel sportolókat: „Az ez időszak számomra részben kihívás volt, részben megerősítette azt, amit tanultam, ami a célom volt, hogy másoknak tudjak segíteni, visszaigazolták a hasznosságukat és egy még mélyebb barátságot is kaptam.”

Június 2-án pedig dördül a startpisztoly, Tusnádfürdőtől egészen a Szent-Anna tó partjáig tart a menet, lenyűgöző tájon át, 23 kilométeren keresztül, nem kis szintkülönbségeket magában foglalva.

„Azt várom, hogy teljesítem a távot, és hogy még több mindent megismerek magamról, és látni fogom azt a csodálatos tájat, csodás emberek között lehetek. A bakancslistámon még szerepel a maraton lefutás. Most nem gondolnám, hogy az az én távom, de ha ezt most megcsinálom, akkor képes leszek magamról elhinni, hogy azt is meg tudom csinálni” – fogalmaz Edina a várakozásaival kapcsolatban.

„Én is azt várom, hogy teljesítem a Tusnád Maratont, és a megálmodott időn belül tudom teljesíteni. Ezt követően sem szeretnék viszont leállni, júliusban lesz egy éjszakai félmaraton Szegeden, ahol ott leszek” – zárta a gondolatait Viki.

A lányok felkészülését és részvételét a Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítvány, a Csíki Sör, az AgriCon Hungary Kft. és Koromné Sinkó Erika edző (Body Koresztétika) támogatja.


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top