Szegedi egyetemisták is rajthoz állnak a júliusi sárkányhajó világbajnokságon

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. július 06.
 
 
Szegedi egyetemisták is rajthoz állnak a júliusi sárkányhajó világbajnokságon

Alig két hét múlva elrajtol az év legnagyobb magyarországi sporteseménye a 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság, ahol öt kontinens 30 országának 6200 versenyzője küzd azért, hogy dobogóra állhason a sárkányhajózás történetének valaha látott legnagyobb versenyén.

A dél-kínai gyökerekkel és 2000 éves hagyományokkal rendelkező sportág szépsége közösségépítő és szabadidős jellegében rejlik éppen ezért az egyetemi élet egyik remek terepe. A kellemes vízparti környezetben, friss levegőn végzett mozgás kiváló csapatépítő tevékenység, melynek a szegedi egyetemisták is aktív résztvevői.

E gigantikus létszámú világbajnokság különlegessége, hogy a hagyományos premier, senior A,B,C és U18 divíziók közé újként bekerült az egyetemi is, melyen négy hazai felsőoktatási intézmény közül a Szegedi Egyetem hallgatói is rajthoz állnak.

A rendkívül lelkes és vidám csapat február eleje óta készül a július 17-22 között megrendezésre kerülő versenyre, amit a tanmedencei edzések után márciustól már a nyílt vízi edzések követtek. A legénység erőssége egyrészt a csapattagok sokszínűsége, másrészt a legtöbb csapattag versenysporthoz köthető múltja – mondja Kosárkó Bence a csapat kapitánya. Az elmúlt hónapok intenzív felkészülési időszaka alatt a csapat több alkalommal rajthoz állt a hazai versenyeken, hogy megmérettessék magunk az ország legjobb sárkányhajós egyesületeivel. Az elkövetkezendő másfél hétben az eddigieknél is intenzívebb felkészülés veszi kezdetét, mely a jelenlegi edzések mellett kiegészül a Maty-éren történő pályaedzésekkel is. A hazai pálya és a szegediek lelkesítése mindenképpen sokat hozzátesz majd a csapat teljesítményéhez, akik a három világbajnoki táv közül a 200 méteren érzik igazán erősnek magukat.

Szurkoljunk Együtt az SZTE csapatának!

Sárkányok Hete, Te is légy a részese!

További részletek:

https://www.sarkanyhajozas.hu/vb2018-leiras

https://www.facebook.com/magyarsarkanyhajoszovetseg

Csapattagok:

  1. Balázs Dávid
  2. Böröc Renáta
  3. Csala Krisztián
  4. Karnok Máté
  5. Kéri Adrianna
  6. Konrád Júlia
  7. Kosárkó Bence
  8. Kovács Krisztina
  9. Kozenkai Endre
  10. Kulcsár Zoltán
  11. Maróti Erika
  12. Megyeri Dániel
  13. Míg Barbara
  14. Nagyidai Gábor
  15. Neumann Kinga
  16. Pribus Nikolett
  17. Sápi Emese
  18. Szabó Roland László
  19. Szalai Ádám
  20. Szász Róbert
  21. Török Péter Gábor
  22. Török Réka Szabina
  23. Vincze György Erik
  24. Wéber Éva Dominika

Borítókép: 24.hu


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top