Sima liba - 21 góllal nyert a HLKC

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. október 07.
 
 
Sima liba - 21 góllal nyert a HLKC

Hengerelt a HLKC a Makó ellen az NB II-es női kézilabda bajnokság szombati mérkőzésén. A hazai győzelem egy percig sem volt kétséges.

Szomszédvári csatát rendeztek szombaton a Balogh Imsi Sportarénában. A Hódmezővásárhelyi LKC az idei szezonra alaposan átalakult Makói KC-t fogadta. A gárdák már a felkészülés során is találkoztak, akkor Dankó Ervin lányai simán verték a Makót és a bajnoki meccsen is inkább a vásárhelyiek tűntek az esélyesebbnek. Annak ellenére, hogy az már napokkal korábban biztos volt, hogy Nagy Emese csak a lelátóról biztathatja társait, a meccs előtt pedig Klemm Kata is megsérült. Létszámot tekintve viszont még így is a vásárhelyi pad volt vastagabb.

Habár makói góllal kezdődött a találkozó, Becsei Mária hamar válaszolni tudott, Török Gabriella pedig vezetést szerzett az övéinek, amit aztán végig sikerült is megtartani, sőt a játék során egyre csak nőtt a különbség a gárdák között.

A vásárhelyiek játéka eleinte ugyan kicsit kapkodónak tűnt, pontatlan passzok és lövések is akadtak, ám idővel kezdett szépen helyre rázódni az önbizalom és ezzel együtt a pontosság is. A 30. perc végére 14-7 állt az eredményjelzőn.

A fordulás után pedig alapvetően nem változott a játék képe. Sőt, ha lehet még inkább felkeményedett a vásárhelyi védekezés és a támadások is sokkal jobban ültek. Érezni lehetett, hogy komoly fordulatra van szükség ahhoz, hogy ne szerezze meg zsinórban harmadik bajnoki győzelmét a Vásárhely.

A fordulat és a csoda azonban elmaradt, így végül 36-15 arányban a vásárhelyiek nyertek - ezzel rögvest ott vannak a tabellán a szezont szintén kiválóan kezdő Gyula mögött. Ha vásárhelyi oldalon még két gól belefér a Makó ellen, akkor az első helyről várhatnák a Dankó-lányok a Gyomaendrőd ellen folytatást - de vélhetően  az eredménnyel így is mindenki ki van békülve Vásárhelyen.

Női kézilabda NB II, Dél-keleti csoport, 3. forduló

Hódmezővásárhelyi LKC - Makói KC 36-15 (14-7)

Becsei Mária és Dankó Ervin értékelése:

HLKC-Makói KC


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top