Parázs csata a gyepen és a lelátón is

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. április 23.
 
 
Parázs csata a gyepen és a lelátón is

A listavezető Pécs csapatával meccselt vasárnap a Hódmezővásárhelyi FC NB III-as felnőtt csapata.

Zsúfolt hetet zárt a Pécs ellen a Vásárhely az NB III Közép csoportjában. A kék-sárgák szerdán ugyanis a Dabas elleni bajnokit pótolták, ráadásul a három pontot is sikerült elhozniuk a rivális otthonából, egy nehéz, egyetlen gólos találkozón.

A gárda a vasárnapi, listavezető elleni meccset sem vehette félvállról, hiszen habár sejteni lehetett, hogy a PMFC a három pontért érkezik Vásárhelyre, ne feledjük a Szűcs-tanítványok oroszlán barlangjából tavasszal még senkinek sem sikerült pontokkal távoznia.

Nem rontottak ész nélkül egymásnak a csapatok, az első 10 perc inkább a vendégeké volt, többet volt náluk a labda, de sok mindent nem tudtak ezzel kezdeni, a vásárhelyi védelem az esetek többségében precízen zárt. Nem voltak unalmasak ezek a percek, ám a lelátón mégsem a gyep kötötte le a hazai és vendég törzsszurkolók figyelmét, hanem egymással voltak elfoglalva. A két szektor hamar fizikai kontaktusba is próbált egymással kerülni, aminek az lett a vége, hogy Szommer játékvezető 10 perc után berekesztette a focit.

5-6 perc megállás után lett rend a lelátón és folytatódhatott a találka, a nem várt szünet úgy tűnt, hogy a Vásárhelynek kedvezett. Komoly veszélyt ugyan nem alakított ki a hazai csapat, de többet volt náluk a labda, aktívabbnak tűntek az ellenfélnél.

A játékrész legkomolyabb lehetősége végül a lefújás előtt percekben Huszár Gergő nevéhez fűződött, aki Tóth József bedobását igyekezett fejjel a tizenhatoson belülre továbbítani. Ez annyira jól sikerült, hogy az ellenfél kapusa, Sólyom Csaba a léc alól kellett, hogy kipofozza a labdát. A hajrában kicsit ugyan beszorult a kapu elé a Vásárhely, de a védők, vagy ha kellett Filipánics magabiztosan tette a dolgát.

A fordulás után úgy tűnt, hogy a HFC elégedett volna az egy ponttal is, ami a listavezető ellen valljuk be nem rossz eredmény. Nem kapkodtak a kék-sárgák, amit Szommer Tibor egy szabadrúgás elvégzésénél elégelt meg. Bartyik Norbertet jutalmazta sárga lappal, ami percek múlva komoly problémává érlelődött. Bartyik ugyanis kicsit hosszan tette maga elé a labdát percekkel később, de igyekezett azt hamar visszaszerezni, a játékszerre viszont védője is lecsapott, a két játékos összeszalad, Szommer pedig Bartyikot hozta ki vétkesnek, ráadásul úgy érezte újabb sárgát ér a dolog, így 54. perc után emberhátrányba került a Vásárhely.

A Pécsnek két perc kellett, hogy kihasználják ezt. Egy beadásnál Károly Bálint maradt üresen és 10 méterről betalált.

Az állás nem, a játékosok száma, azonban a vezetőgólt követően hamar kiegyenlítődött. Sólyom Csaba igyekezett hatástalanítani Koncz Adriánt, aki lecsapott a labdára. Sólyom a tizenhatoson kívülre robbant és elemi erővel rohant bele Konczba, aki a kapus fölött esett át, a kifejezetten csúnya és szabálytalan belépőt követően. Szommer ezt is méltó módon jutalmazta, Sólyomnak is jutott meleg víz az öltözőben.

Hiába egyenlítődtek ki az erőviszonyok, nem sikerült igazán megújulnia a Vásárhelynek. Ebben persze az is szerepet játszhatott, hogy a villámgyors Koncz a belépőt követően nem meglepő módon cserét kért, a Pécs pedig, ha kellett, jól zárt.

A 72. percben rezdült ismét a háló, megint a hazaiaké. Koller Kriszitán ugratták ki a társak nagyszerűen, aki a kivetődő Filipánics alatt a kapuba gurított, a labda ugyan lelassult, de nem eléggé, a hátra rohanó vásárhelyi védők nem tudtak a gólvonal előtt menteni.

Prasler előtt adódott egy szépítési lehetőség 10 perccel a vége előtt, ám lövése nem volt tökéletes, bőven mellé ment, a hajrá pedig ez alkalommal is a Pécsé volt. Károly Bálint egy kis szerencsével és szemfülességgel duplázni tudott és kialakította a 3-0-s végeredményt.

NB III Közép csoport, 24. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Pécsi MFC 0-3 (0-0)

HFC: Filipánics, Füredi (Pataki), Tóth, Huszár, Koncz (Szekér), Szántó, Kökény, Szabó M., Bartyik N., Prasler, Varga (Szabó D.)
Vezetőedző: Szűcs Róbert

PMFC: Sólyom, Nagy, Kónya K., Károly, Koller, Kónya D. (Mojzer), Horváth (Bata), Gajág, Beke (Somogyi), Erdős, Puskás  
Vezetőedző: Márton Gábor

Filipánics Bálint (HFC) értékelése a meccset követően:

 

HFC-PMFC


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top