Országos Diákolimpiai bronzérmes a NLG

 
Szerző: Bornemissza Péter, 2018. június 12.
 
 
Országos Diákolimpiai bronzérmes a NLG

Hétvégén rendezték Nyíregyházán a 4. korcsoportos diákolimpia döntőjét kosárlabda sportágban. A Németh László Gimnázium, Általános Iskola csapata hatalmas sikert ért el, bronzérmet szerzett, az ország harmadik legjobb iskolája lett.

 

A 2003/2004-es születésű fiúk - akik valamennyien a Kosársuli országos "B" döntős serdülő és kadett csapatának tagjai korábban megnyerték a Megyei-, majd a Területi Diákolimpiai Döntőt - így jutttak el az Országosra.
Szabó Attila és Utasi Gábor által felkészített csapat  a négynapos döntőn öt kemény és szoros mérkőzést játszott, a végső győztes soproni Berzsenyi ellen is csupán 8 ponttal kaptak ki.


A csoport mérkőzések során a második helyen végeztek, megverték a Körmendet és a hazai Nyíregyháza csapatát, csupán a soproni alakulattól szenvedtek vereséget. A döntőbe jutásért a Pécs csapatától kikaptak ugyan, de az ötödik mérkőzésen a Nagykőrösi Arany János Iskolát legyőzve megszerezték a bronzérmet.

Eredmények:

1. mérkőzés:

Sopron-Hódmezővásárhely 91:83 (30:16, 22:27, 17:23, 22:17)
ld.: Balogh László 27, Ságodi Róbert 10/3, Kiss Tamás 12/3, Szántó Mihály 10, Németh Zsombor 6, Csizmadia Bence 8, Bősz Richárd 2,  Vojnics Máté 8/3, Bereczki Ádám -, Nánási Patrik -, Molnár Ádám -, Szenti Szabolcs –.

 

2. mérkőzés:

Hódmezővásárhely – Körmend 92:66 (27:12, 25:25, 25:21, 15:8)
ld.: Balogh László 30, Ságodi Róbert 19, Kiss Tamás 11, Szántó Mihály -, Németh Zsombor 6, Csizmadia Bence 7, Bősz Richárd 3,  Vojnics Máté 12, Bereczki Ádám -, Nánási Patrik -, Molnár Ádám 4, Szenti Szabolcs –.

 

 3. mérkőzés:

Nyíregyháza - Hódmezővásárhely  55:78 (18:18, 16:26, 15:24, 6:9)
ld.: Balogh László 17, Ságodi Róbert 15/6, Kiss Tamás 10, Szántó Mihály 8, Németh Zsombor 5, Csizmadia Bence 4, Bősz Richárd 9/6,  Vojnics Máté 3, Bereczki Ádám 2, Nánási Patrik 2, Molnár Ádám 4, Szenti Szabolcs –.

 

4. mérkőzés, elődöntő:

Pécs - Hódmezővásárhely 88:72 (23:22, 26:16, 19:21, 20:14)
ld.: Balogh László 19, Ságodi Róbert 21/6, Kiss Tamás 3, Szántó Mihály 3, Németh Zsombor 8, Csizmadia Bence -, Bősz Richárd -,  Vojnics Máté 11/3, Bereczki Ádám 3, Nánási Patrik -, Molnár Ádám 2, Szenti Szabolcs –.

 

5. mérkőzés, bronz meccs:

Hódmezővásárhely – Nagykőrös 80:75 (26:19, 19:23, 17:14, 18:19)
ld.: Balogh László 29, Ságodi Róbert 23, Kiss Tamás 2, Szántó Mihály -, Németh Zsombor 10, Csizmadia Bence 2, Bősz Richárd -,  Vojnics Máté 6, Bereczki Ádám2-, Nánási Patrik 2, Molnár Ádám 3, Szenti Szabolcs 2.

 

Szabó Attila testnevelő: "Öt nagyon nehéz mérkőzést játszottuk Nyíregyházán. Komoly ellenfelek ellen, a 35 fokos meleg teremben. Le a kalappal a fiúk előtt, mert mindvégig a maximális teljesítményükön pörögtek, hajtottak, küzdöttek az utolsó pillanatig. A csapat minden tagja hozzátette a magáét, igazi egységként működtek. Örülök, hogy mindvégig hittek a sikerben és bennem! A taktikai utasításokat betartották, és pozitív szellemben hajtottak az egész torna alatt, aminek meg is lett az eredménye! Gratulálok a csapatnak, büszke vagyok rájuk…"

Forrás: Kosársuli

 

Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top