Nemzetközi versenyen táncolták be a Sportarénát

 
Szerző: Nagy Benjámin, 2018. november 18.
 
 
Nemzetközi versenyen táncolták be a Sportarénát

Tizenkét vásárhelyi érem, remek hangulat, színvonalas megmérettetés - ez volt az I. Crystal Open.

Három országból hét egyesület százötven versenyzője érkezett szombaton a Balogh Imsi Sportarénába, ahol az újonnan alakult vásárhelyi mazsorettegyesület, a Crystal Dance Club megtartotta az I. Crystal Open Majorette és Pompom Versenyt

Összesen ötvenöt produkció mutatta meg tudását a rangos megmérettetésen, ahol szakmai zsűri értékelte a koreográfiákat - úgymint Mezeiné Szegedi Erzsébet, a Magyar Mazsorett Szervezetek Szövetségének alelnöke, a mezőberényi majorette csoport művészeti vezetője, Szögi Barbara, a Classicon KTSE művészeti vezetője, valamint Horváth Kátai Péter, a zentai Flamenco Táncklub vezetője. Romániából Balázsfalva, Vajdaságból Zenta, Magyarországról a házigazdák mellett Békéscsaba, Zsámbok, Gyomaendrőd és Szeged táncosai mérettettek meg kicsiktől nagyokig, kezdőktől Európa-bajnokokig szóló, duó/trió és csapat kategóriákban.

Összességében nyugodt szívvel kijelenthető: színvonalas, nívós verseny volt, amely Galambosné D. Szabó Katalin főszervező szavaival élve "hagyományt teremthet a városban a következő esztendőkben is". Mindemellett örömteli és kiemelendő a vásárhelyiek szép szereplése: összesen tizenkét éremmel, köztük négy arannyal zártak a lányok. Az érmek és kupák mellett külön díjazták a nap legjobbjait: a legmagasabb szóló pontszámot kapó versenyző Bodó Regina (Szegedi Rekreációs Sport Club cheerleading szakosztály), a legtöbb pontot elért duó/trió Balogh Enikő, Kaján Panna és Szaluter Tünde (Esthée Tánc SE, Zsámbok) produkciója, míg a legmagasabb pontot kapó csapat-koreográfia az Esthée Tánc SE zászlókellékes versenyszáma lett.

 

A vásárhelyiek eredményei:

 

I. helyezett:

- Crystal Dance Club - senior mini formáció bot

- Galambos Adrienn - senior szóló bot, senior duó/trió bot, senior csapat pompom (utóbbi kettő a Szegedi Rekreációs Sport Club cheerleading szakosztály színeiben)

II. helyezett:

- Győrfi Rebeka Stella - senior szóló bot

- Olasz Kíra - kadett szóló pompom

- Szabó Evelin-Mihályi Barbara - junior duó/trió bot

- Otlokán Fanni-Korcsik Zoé-Szabó Evelin - junior duó/trió pompom

- Crystal Dance Club - mini csapat pompom 

 

III. helyezett:

- Korcsik Zoé - junior szóló bot

- Mocsári Emese-Mocsári Eszter - senior duó/trió bot

- Crystal Dance Club - senior csapat pompom


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top