Nem sikerült pontokkal indítani a megye egyben

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. augusztus 20.
 
 
Nem sikerült pontokkal indítani a megye egyben

Igyekezett elcsípni az Algyő grabancát a Hódmezővásárhelyi FC II-es csapata a szezonnyitó megyeegyes bajnokin. A pontok azonban végül a Tisza parton maradtak.

Ismét egészen fiatal csapattal vágott neki a megyei labdarúgó élvonal küzdelmeinek a Hódmezővásárhelyi FC kettes számú csapata. A gárdát ez alkalommal is a Bacsa Zsolt – Vinnai István edzőpáros trenírozta. Valamint abban sincs különbség, hogy a vásárhelyiek rendelkeznek a legfiatalabb átlag életkorral. A csapatban 16 éves játékos a legfiatalabb és 23 éves a legidősebb.

A gárda nem is kezdte rosszul a rutinosabb Algyő elleni csörtét. Habár Szil Zsolt révén a hazaiak szereztek vezetést, túl sokáig nem örülhettek, Brizik-Bodrogi István ugyanis hamar egyenlíteni tudott. Helyzetek a folytatásban is akadtak, gólt azonban jó ideig egyik csapat sem tudott szerezni.

A pontszerzés ennek ellenére benne volt a pakliban, az utolsó 10-15 perc azonban nem a vásárhelyiek számításai szerint alakult. A 77. percben Kiss Rihárd szabálytalankodott a tizenhatoson belül, amiért kiállították, ráadásul ezzel együtt büntetőt rúghatott az Algyő – Lovas Tamás nem is hibázott. A hátra lévő játékrészben pedig ügyesen tudta kihasználni fölényét Takács Zoltán alakulata – Kovács Milán révén ráadásul a hajrában a harmadikat is meglőtték.

Ezzel pont nélkül startolt a megyei élvonalban a HFC II – a fiúk augusztus 26-án már hazai pályán, az UTC 1913 ellen javíthatnak.

Megye I. labdarúgó mérkőzés, Algyő, 100 néző

Algyő SK - HFC II. 3-1 (1-1)

ASK: Révész, Sebők (Kiss R.), Pénzváltó, Lovas, Mészáros, Daróczi, Belanka, Bozsóki (Kovács L.), Kovács M., (Tóth M.), Lajkó, Szil
Edző: Takács Zoltán

HFC II.: Varga - Siber J., Gyuris, Kiss, Rau, - Siber N., Bartyik, Brizik Bodrogi (Perpauer), - Bürgés, Mohácsi (Balog), Győrfi (Forgó)
Edző: Bacsa Zsolt

Gólszerzők: Szil, Lovas, Kovács M., illetve Brizik Bodrogi István

Sárga lap: Mészáros, Lajkó, Kiss R. illetve Rau, Gyuris, Siber N.

Piros lap: Kiss R.

Bacsa Zsolt: „Az első félidőben el kellett volna dönteni a mérkőzést. Sajnos a második félidőben az Algyő fölénybe került, és megérdemelt győzelmet aratott. Összességében fiatal csapatunk tisztességesen helytállt, szép jövő előtt áll.”


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top