Nem jöttek a pontok idegenben

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. augusztus 12.
 
 
Nem jöttek a pontok idegenben

A Taksony SE ellen játszotta második NB III-as bajnoki mérkőzését a Hódmezővásárhelyi FC. A pontok idegenben maradtak, 2-1-re a Szabados-legények nyertek.

Az első 10-15 percben nem tűnt rossznak a játék képe vásárhelyi szempontból. Többet volt a labda a vendégeknél és sikerült irányítaniuk a játékot. A Taksony viszont első villanásából gólt is szerzett. Egy kényszerítőt követően adták be a játékszert középre, a vásárhelyi védelem pedig lemaradt, Namquita Roland gólt és vezetést szerzett csapatának.

Szerencsére a bekapott találat nem feltétlen zavarta meg a HFC-t, folytatták, amit elkezdtek , 20 perc múlva pedig a munkának meg is lett a gyümölcse, Hrabovszki Zoltán góljával sikerült egyenlíteni.

Nem tűnt rossznak a helyzet, ráadásul a második játékrész derekánál Szűcs Róbert edző még támadóbb focira sarkallta az övéit, ez a periódus azonban nem tarthatott sokáig. Jankelic Iván becsúszva próbált labdát szerezni, de kicsit elkésett és sárga lapot kapott, a mérkőzésen a másodikat, így a 60. percben emberhátrányba került a Vásárhely.

10 percen belül ezt ki is használták a hazaiak. Egy előre ívelt labda pattant a tizenhatoson belül Tóth József kezére, onnét pedig Namquita elé, aki a hálóba vágta - vert helyzetben volt a Vásárhely, ha Szabó Levente játékvezető nem int továbbot, akkor vélhetően büntetőt ítélt volna a Taksony javára.

A maradék 20 percben ugyan emberhátrányban játszott a Vásárhely, ez azonban nem szegte a csapat kedvét. Az elán megmaradt, ráadásul gólszerzési lehetőségeket is sikerült kidolgozni. Az utolsó passzok azonban pontatlanok voltak, a legnagyobb lehetőség Katona György előtt adódott, ő 6-7 méterrel fejelhetett, a labdát viszont nem sikerült tökéletesen helyezni, Ivancsics Alex védeni tudott.

A vége maradt a 2-1. A HFC második mérkőzésén pont nélkül maradt.

A gárda augusztus 18-án, hazai pályán folytathatja, a városi stadionba az FC Dabas lesz az ellenfél.

NB III Közép csoport, 2. forduló

Taksony SE - Hódmezővásárhelyi FC 2-1 (1-1)

TSE: Ivancsics, Hesz, Nagy, Bene, Farkas, Namquita, Szemán, Patály, Pfister, Szilágyi, Győri
Cserék: Szűcs, Kozári, Szalay, Hamar, Torkos, Sárossy, Bábik

HFC: Krnács, Geiger, Tóth, Jankelic, Szabó Cs., Szabó M., Hrabovszki, Mezei, Vass, Katona, Kovács
Cserék: Varga, Kecskeméti, Darida, Gyüre, Bartyik N., Bódai, Rácz

Gólszerzők: Namquita (2) ill., Hrabovszki

Sárga lap: Bene, Ivancsics ill., Tóth, Mezei
Kiállítva: Jankelic

Szűcs Róbert: „Sajnálom, hogy így alakult a mérkőzés, úgy éreztem, hogy az iksz benne lett volna, mégis pont nélkül távoztunk. Viszont megint tanultunk valamit és szerintem erősödtünk is. Félórákat játszunk emberhátrányban, ez egy rutinos csapatnak is kemény lenne, nem hogy nekünk. Nem tudok haragudni a játékosomra, két szerelése volt, ami nem sikerült, ezekért kapott két sárga lapot. Fiatal még, majd fejlődik és okosabb lesz, és nem történik ilyen.”


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top