Nagy falat volt a HLKC-nak az Orosháza

 
Szerző: Nagy Benjámin, 2018. szeptember 11.
 
 
Nagy falat volt a HLKC-nak az Orosháza

Kiütközött a két csapat közti osztálykülönbség, de nem szabad, hogy kedvét szegje a HLKC.

Az Oxxo Energy Orosházi NKC ellen lépett pályára a női kézilabda Magyar Kupa első fordulójában a Hódmezővásárhelyi LKC csapata. Dankó Ervin lányai a Balogh Imsi Sportarénában az NB II-re való felkészülés végett jó értelemben amolyan edzőmeccs jelleggel fogadták a jobb erőkből álló NB I/B-s ellenfelet, és az előre elmondottak, valamint a differenciák be is igazolódtak: egyoldalú találkozó volt. 

 

Már az első percekben elhúztak a vendégek, 7-1 is állt az eredményjelzőn, jött is az időkérés Dankó Ervintől - kétszer is. Nehezen lendültek bele a vásárhelyiek, sok pontatlan passz és apró hiba csúszott a gépezetbe, emellett a lövések rendre kaput tévesztettek, vagy elakadtak a vendégek hálóőrében. Az orosháziak ellenben rendre jól alkalmazták beállósjátékukat, így hiába kapaszkodott a HLKC Nagy Emese találatainak köszönhetően, a szünetben 11-18 állt az eredményjelzőn.

 

A második félidőben sem változott érdemben a játék képe: néhány pillanatra úgy tűnt, magára is találhat a hazai gárda, ám az Orosháza kegyetlenül kihasználta az adódó lehetőségeket és hamar tízgólosra növelte fórját. A vége 40-23-as kiütés lett - hozzátéve, hogy a vásárhelyiek közül Nagy Emese egymaga tíz találattal zárt.

 

Dankó Ervin rövid értékelése: "Abszolút magamra vállalom ezt a vereséget. Nyugodtan mondhatjuk úgy, hogy a felkészülésünket segítette ez a találkozó, látszott, hogy hol vannak hibáink, hiányosságaink, amiken sürgősen javítani kell. Most adok egy kis pihenőt a lányoknak, hisz a hétvégén kezdődik a bajnokság - márpedig az NB II-nek úgy indulunk neki, hogy minden mérkőzést meg kell nyerni!"

 

A HLKC szombaton Mezőtúrra látogat az NB II-es bajnokság első fordulójában, majd egy héttel később hazai környezetben a Szegedet fogadja. 


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top