Méltóképp ünnepelték úszóink a vásárhelyi sport szülinapját

 
Szerző: Nagy Benjámin, 2018. március 31.
 
 
Méltóképp ünnepelték úszóink a vásárhelyi sport szülinapját

Az országos bajnokság utolsó napján összejött a második vásárhelyi aranyérem is! 

 

A NICS-HSÚVC versenyzője, Szilágyi Csaba az 50 méteres mellúszás tizenhat éve fennálló (!) országos csúcsát döntötte meg: a vajdasági származású klasszis 27,05 másodperc alatt teljesítette a távot, és mintegy fél másodpercnyivel adta át a múltnak a rekordot. Szilágyi így a 100 méteren szerzett aranyérmét követően második elsőségét ünnepelhette - tökéletes dramaturgiai csavarként épp a hódmezővásárhelyi sport 130. születésnapján. A klasszis egyébként Milák Kristóf 200 pillangós eredménye mögött a második legerősebb FINA-pontszámú teljesítményt produkálta, ezért különdíjat is kapott. 

 

Jó szokáshoz híven a vásárhelyi különítmény további része szintén hozzájárult a szép, jubileumi pillanatokhoz. A Hód Úszó SE fiatal titánja, Ugrai Panna két nagyszerű egyéni csúcsot úszott: 50 méter háton az A-döntő 8., 100 pillangón a B-döntő 5. helyén végzett. 

 

Férfi 50 méter mellen az A-döntőben Szabó Tamás (NICS-HSÚVC) is érdekelt volt, végül 7. lett. Ugyanitt a B-döntőt Süli Ákos (NICS-HSÚVC) az 5., Pertich Zsombor (NICS-HSÚVC) a 8. helyen zárta. 50 méter női mellen Dohányos Annamária (NICS-HSÚVC) a B-döntőben a 8. pozíciót szerezte meg. 

 

Zárásként a NICS-HSÚVC 4x100 méteres női vegyesváltója egy kiváló 5. helyezéssel rukkolt elő: a Csókay Lenke, Dohányos Annamária, Batta Orsolya, Szőke Zita összeállítású kvartett a mezőny legfiatalabb négyeseként teljesített pazarul. 

 

Teljes eredmények az alábbi linkre kattintva érhetőek el. 


A kép forrása: Bán Sándor

 


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top