Még várat magára a HSÚVC és a Hód Úszó SE együttműködése

 
Szerző: Varga Lilla, 2018. május 17.
 
 
Még várat magára a HSÚVC és a Hód Úszó SE együttműködése

Egyre-másra igazolnak át a sportolók a Hód Úszó SE-től a Hódmezővásárhelyi Senior Úszó és Vízilabda Clubhoz, mégsem halad a két sportegyesület fúziója. Pedig egy zászló alatt előbbre kerülhetnének az országos pontversenyben a vásárhelyi úszók. A HSÚVC megtette a szükséges előkészületeket, és továbbra is a Hód Úszókra várnak.

Továbbra is késik a Hód Úszó SE és a Hódmezővásárhelyi Senior Úszó és Vízilabda Club fúziója. Az egyesülést az hátráltatja, hogy a múlt héten a Hód Úszó Sportegyesület elnöke lemondott pozíciójáról, az elnökség, illetve a felügyelő bizottság szintúgy. Most tisztújításra készülnek.

 

„Egy javaslattal fogunk élni a Hód Úszó SE sportolói felé, hogy az edzőik, trénereik megtartása mellett örömmel látjuk egyesületünkben őket versenyezni, ezáltal máris előre léphetnénk a két egyesület fúziójával. Mi javaslatot teszünk feléjük. Nem fogunk senkit sem csábítani, de a versenyeztetésük érdekében úgy gondolom, szükséges lenne, hogy akár nálunk folytassák pályafutásukat” – mondta Kenéz László, a HSÚVC elnöke.

 

Jelenleg a Hód Úszótól a 12-13 évesnél idősebb úszók, akik 2-3 évig eddig nem edzettek, már mind átigazoltak a HSÚVC-hez. A szakmai vezető személyére már megvan a jelölt Bán Sándor személyében, aki nagymúltú, eredményes sportolókat nevelő szakember, ráadásul a Hód Úszó SE alapítója volt.

 

„Az, hogy időt húztak, az látszik a hozzáállásukból. Nem auditálták a mérlegüket, későn, érdekes módon adták be, azóta sem kerestek meg bennünket, bármilyen javaslattal is éltünk feléjük” –tette hozzá Kenéz László.

 

A Hód Úszó SE edzőivel is szívesen egyeztetne a Hódmezővásárhelyi Senior Úszó és Vízilabda Club a továbbiakról. Ha a két sportegyesület egyazon százló alatt egyesülhetne, az sokkal jobb eredményeket jelente a hódmezővásárhelyi úszók számára az országos pontversenyben. Illetve váltóban is eredményesebbek lehetnének a helyi úszók. Jelenleg a HSÚVC-nél 120-130 sportoló jár aktívan edzésre a több mint 200 fős tagságból, amely a legkisebbektől az idősekig fogja össze a legváltozatosabb korosztályokat.


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top