Maradéktalanul helytállt a HLKC

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. szeptember 02.
 
 
Maradéktalanul helytállt a HLKC

Az NB I/B-s bajnokságra készülő Kozármisleny SE ellen játszott felkészülési meccset szombaton a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club. Dankó Ervin tanítványai eddigi legjobb produkciójukkal rukkoltak elő az edzőmeccsen.

A pénteki PEAC elleni meccset követően az NB I/B-s Kozármisleny SE ellen játszott edzőmeccset a Hódmezővásárhelyi LKC. A lányok remekül kezdték a találkozót, az előző idényben a második vonal Nyugati csoportjának 4. helyezett csapatával szemben. Az első 20 percben a vezetést is megszerezték, de a védekezés is remekül muzsikált, jó eséllyel sikerült meglepni az ellenfelet.

A lerohanások kiválón működtek és igaz volt ez az egész találkozóra. A hazaiak ugyan felzárkóztak és a találkozót is sikerült megfordítaniuk, végül 36-30 arányban nyerni tudtak, a vásárhelyiek viszont a felkészülési meccsek során eddigi legjobb teljesítményükkel rukkoltak elő.

„Nagyon elégedett vagyok. Az volt a fontos, hogy mennyire tudunk ellenállni egy erős NB I/B-s, gyakorlatilag profi játékosokból álló csapatnak. Azt gondolom, hogy különösen az első, de a második félidőben is nagyon sokszor jól játszottunk. A játékvezetők a végén gratuláltak és kiderült, azt hitték, hogy egy erős NB I/B-s csapat a mienk, nem tudták, hogy NB II-es csapat vagyunk. Vezettünk legalább 40 lerohanást, mi erre a játékra készültünk a nyáron, de eddig kevésbé jelent meg a játékunkban, általában fáradtak voltunk és nem tudtunk ilyen teljesítményt nyújtani” – mondta el Dankó Ervin vezetőedző.

A lányok szeptember 4-én a Balogh Imsi Sportarénában 18:30-tól a Csorvás csapatát fogadják, majd szeptember 6-án az FKSE Algyő ellen játsszák utolsó felkészülési meccsüket. Szeptember 11-én kedden a Magyar Kupa első fordulójában már az Orosházi NKC lesz az ellenfél.


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top