Kovács Krisztián: „Jó hangulatú, küzdős és színvonalas tornára számítok”

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. december 10.
 
 
Kovács Krisztián: „Jó hangulatú, küzdős és színvonalas tornára számítok”

December 16-án rendezik a hódmezővásárhelyi Balogh Imsi Sportarénában a Senior Futball Gálát, amelyen a Ferencváros, a DVSC, a Makó és természetesen a Hódmezővásárhely ikonikus játékosai lépnek pályára. Kovács Krisztiánnal, a Hódmezővásárhelyi FC kapusával beszélgettünk.

Oldalvonal.hu: Hogyan fogadtátok a futball gála ötletét?

Kovács Krisztián: „Nagy örömmel fogadtuk a felkérést, mivel aki az élete nagy részét a futballal töltötte, annak mindig jól esik, ha még idősebb korában is gondolnak rá. Főleg, ha ilyen illusztris társaságban. A csapat tagjaival, akikkel felvettem a kapcsolatot, mindenki nagy örömmel fogadta és szívesen vállalta a játékot. Nagyon várjuk a megmérettetést.”

Oldalvonal.hu: Kik lesznek a csapattársaid vasárnap?

Kovács Krisztián: „Két régi, nagymotoros, Dr. Bálint László és Antal Ferenc, akik a vásárhelyi labdarúgás fénykorának nagy játékosai voltak. Valamint a jelenlegi edzői garnitúrából is jó néhányan, és akiknek ideje és egészségi állapota engedi és itt játszottak a Vásárhelyben és tudnak nekünk segíteni, rájuk számítunk nagy szeretettel és tisztelettel.”

Oldalvonal.hu: Hogy emlékszel vissza, milyenek voltak azok az idők, amikor még te is aktívan játszottál Vásárhelyen?

Kovács Krisztián: „Vásárhelyen mindig, legalábbis a régebbi időben mindig, pezsgő volt a futballélet. Öröm volt itt futballistának lenni. Én is úgy nőttem fel, hogy nem a Barcelona vagy a Real Madrid kapuját szerettem volna védeni, hanem a stadionban két kapu előtt szerettem volna a pályafutásomat eltölteni, ami hál’ Istennek meg is adatott. Régebben olyan varázsa volt a futballnak Vásárhelyen, ami itt tartotta helyben a fiatalokat.”

Oldalvonal.hu: Mi változott? Mert azért vidéken egyébként is jellemző tendencia, hogy a fiatalok elmennek.

Kovács Krisztián: „Valószínűleg az, hogy nagyobb rálátásunk van a világfutballjára. A mi gyermekkorunkban ez még annyira nem volt jellemző. Azokhoz próbálnak a fiatalok igazodni vagy hasonulni, akiket a tévében látnak, az ő közegük pedig valamelyest vonzóbb, mind külcsínre, mind anyagilag is. Valószínű ez az, ami a fiatalokat abba az irányba orientálja. Viszont a pályafutásom, az edzői pályafutásom alatt, akár a Király Gáborral beszélgetve is, azt mondta, hogy az embernek mindig a következő lépcsőfokra kell gondolni. Mindig elérhető célokat kell kitűznie az embernek maga elé, aztán ha azok sikerülnek, akkor lehet a következő célt kitűzni. Így lehet szép lassan eljutnia az embernek oda, ahova az álmai vezérlik.”

Oldalvonal.hu: Mit adott neked a futball?

Kovács Krisztián: „Szinte mindent. Az életem nagy részét a futballban töltöttem. A kapcsolataim nagy részét, a munkámat, a családomat. Szinte mindent a futballnak köszönhetőek, ezért is szolgálom a mai napig is nagy alázattal és szeretettel ezt a sportot.”

Oldalvonal.hu: Ráadásul a mai napig az életed része. Az NB III-as csapatnak a kispadján is helyet kaptál az őszi szezon egyik fordulójában és kapusedzőként is segíted a munkát.

Kovács Krisztián: „A vásárhelyi egyesület az a szívem csücske. Bárhol is voltam a pályafutásom során, azért mindig figyelemmel kísértem és magaménak éreztem. Most is segítek, ha a szükség úgy kívánja. Mondjuk ez nem az én büszkeségem, de az élet így hozta, hogy segíteni kellett, legalábbis így, hogy a kispadra odaüljek, hogy ha bármi probléma is van be tudjak állni. A mai napig nagy alázattal és szeretettel szolgálom az egyesületet, mert szeretek itt lenni és jól érzem magam ebben a közegben.”

Oldalvonal.hu: Mit vársz a vasárnap Senior Futball Gálától?

Kovács Krisztián: „Úgy gondolom, hogy talán egy kicsit lassabban, de a nézők biztosan fognak olyan dolgokat látni, amikért érdemes futballmeccsre járni. Szerintem egy jó hangulatú, küzdős és színvonalas tornának lehetnek szemtanúi azok, akik kilátogatnak a vasárnapi gálára.”

A Senior Futball Gálát december 16-án rendezik a hódmezővásárhelyi Balogh Imsi Sportarénában 14 órától.


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top