Kosársuli: kiváló küzdés és szoros végjáték a Hódtóiban

 
Szerző: Nagy Benjámin, 2018. november 03.
 
 
Kosársuli: kiváló küzdés és szoros végjáték a Hódtóiban

Ám végül sajnos a vendégek örülhettek a Hepp Kupában...

A Hepp Kupa 3. fordulójában rangadót nézhetett a Hódtói Sportcsarnok közönsége: az OMNIA Pub&Food Békés csapata látogatott a Vásárhelyi Kosársuli otthonába. Az NB I/B Piros csoportjából már jól ismert békésiek esélyesként érkeztek, és a két csapat már megszokott szoros mérkőzései nyomán haladva sajnos győzelemmel távoztak.

 

Pedig nagyon, de nagyon sokáig élt az a remény, hogy kisebbfajta meglepetést okozva kiejti az egy osztállyal feljebb pattogtató riválist a Vas Péter csapatkapitányt nélkülöző Kosársuli. Varga Zalán két triplájával indult az első negyed, és remek hazai összmunkával abszolút sikerült kordában tartani a vendégeket: fej-fej mellett haladtak a felek, igaz, mindkét gárda pontatlanul játszott. Ez a séma a második negyedben is megfigyelhető volt: vásárhelyi részről Gajic, békésiről Kristic villogott pontokkal, ám volt olyan kétperces periódusa is a játékrésznek, ahol egyik csapat sem rezgette meg a gyűrűt. 37-40 állt az eredményjelzőn a félidőben, ez a gyakorlatban semmiféle különbséget nem jelentett.

 

A harmadik negyed elején aztán úgy tűnt, ellép a Békés. Ugyanis Koma és Boinitzer kosaraival pillanatok alatt már nyolc volt közte (39-47), ám a vásárhelyi szív sosem adja fel: Molnár és Pavlovic vezényletével fordítottunk, sőt, a találkozóba triplával beszálló Rostásnak hála harmincpercnyi játékot követően 58-57-re mi vezettünk!

 

A felcsillanó továbbjutás reménye egészen az utolsó negyed feléig élt, ekkor azonban jött néhány Kosársuli-hiba, amikre remekül lecsapott a Békés. A végjátékban Boinitzer, majd Vass hárompontosa adta meg a kegyelemdöfést: 83-74-re nyertek a vendégek – egy olyan találkozón, amely könnyedén zárulhatott volna hazai sikerrel is…

 

Hepp Kupa, 3. forduló:

Hódtói Sportcsarnok, 350 néző.

Vásárhelyi Kosársuli – OMNIA Pub&Food Békés 74-83 (22-23, 15-17, 21-17, 16-26)

Kosársuli: MOLNÁR 15/3, Béres 5, Varga 13/9, Bálint 6, Gajic 13/3. 
Csere: Perák 2, Kelemen 6, PAVLOVIC 11, Rostás 3/3. 
Vezetőedző: Tóth Tamás

Békés: Kristic 12/3, Vass 13/9, KOMA 18, KERTÉSZ 13/3, BOINITZER 20/9. 
Csere: Gruda 2, Nagy B. -, Csabák 5, Balog -, Nagy Cs. -. 
Vezetőedző: Balog Vilmos

 

Folytatás november 8-án, csütörtökön 18.30-kor, amikor is az Újpest látogat a Hódtói Sportcsarnokba az NB I/B Zöld csoportjának 7. fordulójában.

 

Fotó: Varga Franciska/Kosársuli


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top