Kilenc pont a hátrány

 
Szerző: Varga Lilla, 2018. május 07.
 
 
Kilenc pont a hátrány

Bár a harmadik negyed végéig jól tartotta magát a Vásárhelyi Kosársuli, nem sikerült győzni a Győr otthonában. A dunántúliak 9 pontos előnnyel várhatják az NBI B piros csoportjának 13. helyéért zajló párharc visszavágóját. A Hódtói Sportcsarnokban május 12-én szombaton 18:30-kor kezdődő visszavágó egyben a kék-sárgák utolsó bajnokija is lesz.

Az első 10 percben nagyon közel voltak egymáshoz a csapatok. Ennek megfelelően nem igazán sikerült egyik gárdának sem elszakadnia a másiktól. A kiegyenlített erőviszonyokat jól tükrözte, hogy a negyed végén 25-25- állt az eredményjelzőn. A győrieknél Domsitz, míg a vendégeknél meglepetésre a fiatal Domján, valamint a rutinos Szabó dominált.

 

A következő játékrész eleje az előző forgatókönyve alapján íródott: a Kosársuli pár pontos előnyre tett szert. A beálló Molnár és Vas pontjaival már 38-35-re vezetett Czuprák László legénysége. Pár percre rá újítottak a dunántúliak, akik 1 egységre loholtak riválisaiktól, de a nagyszünetre Gajic és Szabó eredményes produkciójával megint nőtt a távolság. (41-48)

 

Az ezután következő két játékrészben minden megfordult, mivel ez a 20 perc már a Győrről szólt. A harmadik periódusban az előzőben gyűjtöttel hajszálra megegyező pontot zsákmányolt a két együttes, igaz fordított sorrendben. Ebben Rujáknak és a feléledő Pusztának volt oroszlánrésze. A Csongrád megyeieknél nem volt ennyire rózsás a helyzet, Szabó mellé senki nem tudott vezérré előlépni.

 

Az utolsó negyedet ismét a Győr-Moson-Sopron megyei alakulat uralta. A Hódmezővásárhelynek nem ment a dobás, néha mintha bedeszkázták volna a gyűrűt. Ennek meg lett a böjtje, Pusztáék ugyanis nem lazítottak a nyomáson, és végül 9 pontos előnyre szert téve nyerték meg a párharc első meccsét.

 

A Vásárhelyi Kosársuli 2018. május 12-én a Hódtói Sportcsarnokban a Győr elleni visszavágóval búcsúzik a bajnokságtól. A 13. hely sorsáról döntő meccsen az MMBF Földgáztároló Zrt. és a Szerencsejáték Zrt. támogatásának köszönhetően ingyenesen lehetnek ott a nézők.

 

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC - Vásárhelyi Kosársuli 91-82 (25-25, 16-23, 23-16, 27-18)
NBI B csoport, rájátszás a 13. helyért, vezette: Szilágyi Bálint, Horváth Csongor Béla, Győrfy Ruben.
Győr, Széchenyi István Egyetemi Csarnok, 20 néző.
Győr: RUJÁK 13, PUSZTA 20/13, Gáll 11/9, Horváth 3, Nárai 13.
Csere: Csaba 10/3, DOMSITZ 19, Nagy 2, Geiger -.
Edző: Bukics Zsolt
Kosársuli: SZABÓ 20/3, Bálint 8, Béres 7, Vas 11/6, GAJIC 15/3.
Csere: Molnár 12, Domján 7, Varga -, Pavlovic 2, Rostás -.
Edző: Czuprák László

”Az első három negyedben még partiban voltunk, az utolsóban azonban nem mertek vállalni a srácok. Ráadásul ellenfelünk távolról elég jól célzott. A 9 pontos hátrány nem ledolgozhatatlan, egy hét múlva fordítani akarunk.” -mondta Czuprák László


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top