Kijelölt célok mentén a gyerek maradt az első a Hód Úszónál

 
Szerző: Soós Kata , 2018. augusztus 12.
 
 
Kijelölt célok mentén a gyerek maradt az első a Hód Úszónál

Mozgalmas idényen van túl a Hód Úszó SE. Hódmezővásárhely nagy múltú úszóegyesülete új elnökséget választott júniusban, akik új célokat, új távlati terveket határoztak meg. A jövőben is sok verseny, rengeteg szép eredmény, és a saját nevelésű sportolók képzése a meghatározott cél.

Az egyesület élére Dr. Szabó J. Attilát választották. Több tisztáznivaló kérdés volt, mind szakmai, mind emberi oldalon, ezek megfelelő mederbe történő terelése meg is történt. E mellett természetesen egész évben versenyekre jártak a Hód Úszó SE sportolói. Minden megmérettetésről tisztes helytállással távoztak az úszók, érmeket és pontokat szerezve.

A sportolók közül kitűnik eredményeivel Ugrai Panna, aki a Serdülő OB-ről két aranyéremmel, egy ezüsttel és egy bronzzal tért haza, ezzel a 11. helyet szerezte meg a Hódoknak a Serdülő OB éremtáblázatán. Panna mesterével, Ádándi–Kiss Gyulával minden versenyre tisztességgel készült, az egész évet keményen végig dolgozták, és a következő idényben is nagy terveik vannak.

Emellett természetesen több olyan név van, köztük Barna Máté, Tót Emma, Tésik Zsófi, akik gyönyörűen szerepeltek a Gyermek OB-n, így rengeteg egyéni csúcs, és aranyjelvényes szintidő jellemezte a fiatalabb korosztályban úszó tagjainkat is. Így Horváth Ákos ebben az évben a Cápa OB-n lépte át a saját árnyékát, Pászti Alex pedig az Országos Delfin Bajnokságon végzett a középmezőnyben egyéni csúcsaival.

A továbbiakban az úszó bázis megerősítése a cél, főként a saját nevelésű úszókra koncentrálva. Az edzői bázis megmaradt, sőt egy fiatal szakemberrel, Köteles Dáviddal egészül ki a gárda, aki szeptembertől csoportot is kap. Mellette a kisebbeket irányítja Béres Csaba, Szabó Tamás, Olaszné Bajusz Andrea, Csókay Miklós, a nagyobbakkal Ádándi-Kiss Gyula foglalkozik. Egy teljesen új csoportot is befogad majd az egyesület a hétköznapjaiba. Fogyatékossággal élő, autista, vagy mozgáskorlátozott gyerekek is bekapcsolódhatnak majd a munkába, ugyanis az úszás szeretete mindenkinek jár. Velük Fekete István szakember foglalkozik majd.

Jelenleg középtávú és hosszú távú terveket fogalmaz meg a vezetés, és az alapoktól kezdik majd az építkezést. A serdülő és ifi korosztályú jelenleg létszámhiánnyal küzd, így a jelenlegi béka – delfin korosztályra kell támaszkodni, akikből 6-8 év múlva reményeink szerint új Ugrai Pannák fognak majd kinőni, öregbítve a Hód Úszó SE hírnevét, az úszók és a város örömére.

Forrás: Hódúszó SE, Soós Kata sajtóreferens

 


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top