Kétszeresen bearanyozták úszóink a pénteket

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. július 27.
 
 
Kétszeresen bearanyozták úszóink a pénteket

Pénteken sem maradtak érmek nélkül a vásárhelyi úszók Győrben, a Serdülő OB-n.

A győri Aqua Sport Centerben rendezett Serdülő Országos Bajnokság harmadik napján is kitettek magukért a vásárhelyi úszók.

Szőke Zita, a NICS-HSÚVC tehetsége aranyérmet szerzett 100 méter gyorson. Szőke már az elődöntőket követően első helyen jutott a fináléba, ahol még majd két tizedet javítva délelőtti idején, 57,28-as idővel mindenkit maga mögé utasított.

Ugrai Panna, a Hód Úszó SE versenyzője megszerezte második aranyérmét. A 100 méter hátúszás után 200 méteren sem talált legyőzőre. A döntőbe századra pontosan ugyanolyan idővel került be, mint a BVSC Zugló úszója, Szalai Csenge. A fináléban viszont 2,5 másodpercet vert a második helyen záró Szilágyi Gerdára.

A második helyen végzett a NICS-HSÚVC 4x100 méteres mix vegyesváltója Márki Zalán, Dohányos Annamária, Hajagos Adriel, Szőke Zita összeállításban.

Dohányos Annamária 200 méter mellen 2:39,78-as idővel az 5. helyen zárt. Ugyanezen versenyszámban, de a B-döntőben Zubelic Anja 2. lett - a szintén NICS-HSÚVC színekben úszó sportoló szinte végig elsőként úszott, az utolsó 50 méteren azonban pécsi vetélytársa, Péter Virág beelőzte.

Márki Zalán a 200 méteres hátúszás B-döntőjébe került be, ahol végül harmadik helyen zárt 2:13,75-ös időeredménnyel.

A szombati zárónapon többek között a 200 méteres gyorsúszás, a 100 méter pille és az 50 mell és hát döntőit rendezik a győri Serdülő OB-n.

A csütörtöki versenynapról itt, a szerdairól itt találsz bővebb infót.


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top