Jól szerepeltek a vásárhelyi bunyósok Romániában

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. május 30.
 
 
Jól szerepeltek a vásárhelyi bunyósok Romániában

Romániában öklözött a Hódmezővásárhelyi Box Klub négy versenyzője az elmúlt hétvégén.

A Basti Box szervezésében rendeztek pofonpartit a határon túl, Romániában. A megmérettetésen több romániai egyesület is részt vett, a magyar színeket pedig három klub képviselte, a Xixo, Újfalu küldöttsége és a Hódmezővásárhelyi Box Klub - négy vásárhelyi lépett a kötelek közé.

A Basti Box és a Hódmezővásárhelyi Box Klub barátsága nem rég indult, a román egyesület részt vett az I. Tesco Kupa Nemzetközi Pofonpartin, a hétvégén pedig az akkori meghívást szerették volna viszonozni. A vásárhelyiek remek szerepléssel képviselték városunkat és országunkat.

„A srácok óriásiak voltak, többen is kérdezték tőlünk, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk. Szerintem ez is tükrözi, hogy a bunyósaim méltón bokszoltak Magyarországért és Hódmezővásárhelyért” - fogalmazott Szalkai Edina edző.

Joó László (69 kg - felnőtt) technikailag lépett fel román ellenfelével szemben, hosszú egyenesekkel és remek lábmunkával állt elő.

Hassani Yasin (75 kg - felnőtt) nagyváradi ellenféllel küzdött, meglehetősen vehemens és kemény produkcióval szolgált a magyar fiú.

Nagy Szabolcs (56 kg - serdülő) is jó formában volt a beszámoló szerint, edzője elégedett volt Szabolccsal, aki a házigazda egyesület öklözőjével küzdött.

Kovács Csaba (35 kg - gyermek) a románok favoritja ellen lépett szorítóba, fejlődő tendenciát mutatott csörtéjén.


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top