Itthon tartotta a három pontot a HFC II.

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. augusztus 27.
 
 
Itthon tartotta a három pontot a HFC II.

Első hazai mérkőzését játszotta az új szezonban a hétvégén a Hódmezővásárhelyi FC II. A fiatalok Mohácsi Ozmin és Győrfi Dominik góljaival sima győzelmet arattak az UTC 1913 ellen.

Szép és eredményes focival rukkolt elő a HFC II. saját közönsége előtt vasárnap. A fordulónak egyébként is sláger eredménye volt a 3-0, három másik pályán is hasonló eredmény született. Óvó tekintetünket azonban tartsuk most nyugodtan a Bacsa-Vinnai tanítványokon.

A fiatalok  már a találkozó elejétől kezdve nem akarták, hogy nyitott kérdés legyen ki uralja a játékteret. Kezdeményeztek és többet birtokolták a labdát, a játékrész derekán pedig sikerült is feltörniük a vendégek védelmét.

Balog Krisztián ívelte középre a labdát, ahol Mohácsi Ozmin két védő között ugrott a legmagasabbra, a hosszúba tudta fejelni a játékszert, vezetést szerzett ezzel csapatának. Helyzetei ezt követően is akadtak a HFC-nek, de újabb gólt ebben a játékrészben nem sikerült szerezniük. Az UTC inkább kontrákból próbált veszélyes lenni, de mindösszesen két nagyobb helyzetet sikerült összehozniuk – Varga Gábor azonban mindkétszer résen volt.

A fordulás után ismét alig 20 percre volt szüksége Mohácsinak, hogy duplázzon. Nagy kapus bizonytalankodott a tizenhatoson belül, kiejtette a kezéből a labdát, a hazaiak 11-ese pedig nem óvatoskodott, szemfüles módon a hálóba gurított.

A hajrában pedig Győrfi Dominik is feliratkozott a gólszerzők közé. Nagyot lecselezve lőtt az úgy már üres kapuba, találatával kialakítva a végeredményt.

Csongrád megyei I. osztály, 2. forduló

Hódmezővásárhelyi FC II. – UTC 1913 3-0 (1-0)

HFC II.: Varga, Surján, Balog, Bartyik, Bürgés, Szőke, Mohácsi, Bódai, Siber N., Brizik-Bodrogi, Rau
Cserék: Gyuris, Forgó, Siber J., Győrfi, Perpauer
Vezetőedző: Bacsa Zsolt, Vinnai István

UTC: Zsömbörgi, Szántó, Gulyás, Kasza, Sós, Valach, Szécsi, Balogh, Laczkó, Koncz, Nagy
Cserék: Zsibrita, Kiss, Pusztai
Vezetőedző: Pálfy Zoltán

Gólszerző: Mohácsi (2), Győrfi
Sárga lap: Szőke illetve, Laczkó, Szécsi, Valach, Szántó

Nyilatkozat: „Megérdemelt győzelmet arattunk. Három gólt lőttünk, de számtalan helyzetet alakítottunk ki. Elégedettek lehetünk az eredménnyel, végig kontrol alatt tartottuk az ellenfelünket, jól játszottunk.”

A forduló további eredményei:

Röszke SK – Zsombó SE 3-0
Kiskundoroszmai ESK – Tiszasziget SE 0-1
Székkutas TC – Szentesi Kinizsi SZITE 3-3
Csongrád TSE – Szegedi VSE 0-3
Szőregi RSE – Makó II. 3-0
Bordány SK – Algyő SK 0-1

Az FK 1899 Szeged szabadnapos volt.

A tabella állása:


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top