Ismét 3 pontos meccset játszott otthon a HFC

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. április 09.
 
 
Ismét 3 pontos meccset játszott otthon a HFC

A hétvégén harmadik hazai meccsét játszotta a tavaszi szezonban a Hódmezővásárhelyi FC. Szilágyi Norberték ismét győzni tudtak a városi stadionban.

A jó erőkből álló Paksi FC II-es csapata érkezett vasárnap a hódmezővásárhelyi városi stadionba. A HFC nem számíthatott könnyű mérkőzésre, ugyanakkor már a mérkőzés elején igyekeztek tudatosítani, hogy nem adják egykönnyen a három pontot. Koncz Adrián lehetőségével indult a találkozó, igaz az ezt követő kontrából már Vlasics Dániel tudott megindulni, Huszár Gergőnek kellett mentenie. A Paks is jelezte, hogy nem feltartott kézzel érkezett.

Ezt követően valamelyest enyhült az iram, inkább a középmezőnyben folyt a játék, komoly lehetőség egyik oldalon sem alakult ki. 10 perc játék után egy szögletnél Füredi Szabolcs próbálkozott, fejese azonban célt tévesztett a védők szorításában, a másik oldalon pedig Vlasics Bagó Patrik beadását követően ollózott egyet, a mutatvány látványos, de hasztalan volt, a lövés messze elkerülte a kaput.

Félóra foci után viszont változott a helyzet. Egy HFC-s kirúgást követően Rácz Dezső csúsztatott a labdán, ami Szabó Márkhoz került. A hazaiak tizenkilencese lehagyta védőjét, a balján pedig Koncz Adrián érkezett, Szabó a kapuig sprintelt a labdával, majd a legjobb pillanatban a társhoz passzolt, Koncz pedig könnyedén pofozta a kapuba a játékszert. Vezetéshez jutott a HFC.

A gól azonban nem hatott igazán ébresztő jelleggel a Paksra. A szervezett és jól felállt HFC védelem javarészt hatástalanította a próbálkozásokat, elől pedig a kék-sárga mezesek is igyekeztek helyzetbe hozni magukat. Néhány próbálkozás akadt, igazán komoly lehetőség azonban nem.

A lefújás előtt viszont mégis megrúgta a másodikat a Vásárhely. Rácz Dezső döntött úgy, hogy érdemes lehet letámadni védőjét, aki röviden adta haza a labdát. Jöhetett a Rácz-Rácz elleni döntő. Gergő, a Paksi FC II. kapusa és Dezső a HFC támadója is a labda irányába indult, utóbbi volt a gyorsabb és névrokona mellett a kapuba lőtt. A legjobbkor, a szusszanás előtti percekben.

A fordulás után valamelyest taktikát váltott a HFC. Erre szükség is volt, az első percekben ugyanis Varga Bence ütközött össze Rácz Gergővel. Varga ápolás után visszatért a pályára, de az első játékrész végén cserét kért, így egy csatárral folytatta a hazai csapat.

A fordulás után az első komolyabb lehetőség a csereként beállt Bartyik Norbert előtt adódott, védője azonban időben visszaért és megelőzte a nagyobb bajt. A 18. percben pedig Simon Márk szabadrúgása után Filipánics Bálintnak akadt dolga a vásárhelyi kapuban.

Úgy tűnt, hogy a Paks nem találja az ellenszert a szervezett vásárhelyi játékra. Ráadásul kisebb helyzetek inkább a HFC előtt adódtak. A játékrész 30. percében túlerőben támadott a Vásárhely. Szabó Dávid Bartyiknak passzolt a tizenhatoson belül, aki lövés helyet még egy kicsit balra továbbította a labdát Benke Bálintnak. Benke lőtt, azonban védőt talált, a labda viszont hozzákerült vissza, így ismételt. Bagó Patrik a gólvonalon állította meg a lövést, kézzel. A probléma ezzel az volt, hogy Bagó mezőnyjátékosként tette ezt, így idő előtt a zuhanyzó felé vehette az irányt, a HFC pedig büntetőhöz jutott. Rácz ugyan érezte az irányt, de Szabó Dávid lövése határozott volt és nagyon a sarokba tartott. 3-0.

A maradék negyedórában sem sokat változott a helyzet, 10 emberrel még kilátástalanabb volt a paksi helyzet, igaz Simon Márk és Nagy Ádám is próbálkozott a vásárhelyi kapu előtt, de nem jött össze a szépítés. Maradt a vége is a 3-0.

A HFC szombaton a Vecsés ellen folytatja a bajnokságot és sűrű hét elé néz ezt követően. Április 18-án a Dabas elleni meccset pótolja a gárda, majd a hétvégén a Pécs érkezik a városi stadionba.

NB III Közép csoport, 22. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Paksi FC II. 3-0 (2-0)

HFC: Filipánics, Füredi, Huszár, Szilágyi, Koncz, Pataki, Szántó, Szabó M., Prasler, Rácz, Varga
Cserék: Szatmári, Tóth, Benke, Szabó D., Szekér, Kökény, Bartyik N.
Vezetőedző: Szűcs Róbert

Gólszerzők: Koncz, Rácz, Szabó D.


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top