HFC: Pontos kezdés a megyei U19-ben

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. augusztus 21.
 
 
HFC: Pontos kezdés a megyei U19-ben

A Hódmezővásárhelyi FC megyei I. osztályban szereplő ifi csapata is megkezdte a bajnokságot az elmúlt hétvégén. A fiatalok három ponttal indították a szezont.

Dezső Ferenc vezetésével, javarészt az U17-es korosztályra építve, de néhány, az U19-esekkel készülő fiatallal állt ki az algyői ifisták ellen a HFC, szombaton az első osztályú U19-es megyei bajnokság nyitófordulójában.

Habár a Vásárhely hátrányba került a találkozón, hamar sikerült egyenlíteni és fordítani is, ráadásul a fordulás után kétgólosra - ennek ellenére az Algyő igyekezett meglepetést okozni és a hajrában közelebb lopóztak a vendégekhez, a pontokat viszont végül mégsem tudták otthon tartani.

Csongrád megye U19 ’A’ csoport – 1. forduló

Algyő SK – Hódmezővásárhelyi FC 2-3

ASK: Tóth, Balogh, Pajkó, Molnár G., Belovai, Krisztin-Németh, Dancsik, Bús, Koza, Molnár Sz., Batancs

HFC: Nagy Abonyi, Pacskó, Babcsán, Paku (Gaudi), Légrádi (Pap), Tóth, Kelemen (Rostás), Balázs, Nagy (Restás), Virág (Friedl), Bereczki
Edző: Dezső Ferenc

Gólszerzők: Krisztin-Németh, Molnár Sz. illetve Balázs, Légrádi, Gaudi

Sárga lap: Molnár G., Balogh ill. Tóth

Piros lap: Nagy Abonyi

Dezső Ferenc: ”Egy kis megilletődöttséggel kezdtük a mérkőzést, de szép lassan felvettük a mérkőzés ritmusát és sikerült megfordítani az eredményt. Bár a helyzet kihasználással voltak gondjaink, ezért hamarabb is eldönthettük volna a mérkőzést és akkor nem kellett volna a sípszót várni!”


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top