Győri túra vár a Kosársulira

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. március 09.
 
 
Győri túra vár a Kosársulira

Gyorsan bebizonyosodott az ide bajnokságban, hogy nincsenek könnyű ellenfelek az NBI B elit, piros csoportjában. A Vásárhelyi Kosársuli szombati győri túráján sem lesz ez másképpen. Ezt annak ellenére vehetjük biztosra, hogy a dunántúliak egy hellyel a kék-sárgák előtt, a 13. pozícióban várják a folytatást.

Négy győzelme van eddig a Vásárhelynek. Ezek közül az egyik épp a Győr ellen született november 11-én a Hódtói Sportcsarnokban. Akkor egy szinte végig izgalmas összecsapáson győztek Vas Péterék, akik már igazán régen érezhették a siker ízét. A január 10-i MTK elleni derbi óta csak veresége volt a Csongrád megyeieknek, igaz a múlt heti, OSE Lions elleni meccset figyelmen kívül hagyva csak pár ponttal maradtak alul minden alkalommal. Nem írhatjuk le tehát Utasi Gábor fiait, akik már nagyon ki vannak éhezve a sikerre.

Természetesen a Rába-parti együttes nem feltett kézzel várja majd riválisait. Bukics Zsolt tanítványainak ugyanis diadalmaskodniuk kell, ha nem akarnak a tabella végén ragadni. A 11. Békés egy, míg a 10. Honvéd két megnyert találkozóval többel áll előttük. Az eddig legtöbb pontot termelő Nárai-Gáll-Ruják hármas Pusztával és Gombással kiegészülve sok borsot törhet a vendégek orra alá, ráadásul otthonukban nekik áll a zászló.

A Vásárhelyi Kosársuli legközelebb jövőhéten szombaton, március 17-én 18:30-kor játszik hazai környezetben. A Honvéd elleni összecsapást az MMBF Földgáztároló Zrt-nek és a Szerencsejáték Zrt-nek köszönhetően ingyenesen láthatják a kék-sárga szurkolók.

Forrás: Martonosi János, Kosársuli sajtófőnök
Fotó: Varga Franciska


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top