Gólzáporral készül a HFC II. a szombati napsütésben

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. április 27.
 
 
Gólzáporral készül a HFC II. a szombati napsütésben

A Zsombó ellen folytatódik a bajnokság a HFC-fakó számára a hétvégén.

A tavaszi szezonban kiválóan menetelő HFC április 20-án, az FK 1899 Szeged otthonában botlott, pont nélkül maradtak a Bacsa-Vinnai tanítványok. Szerdán viszont az első tavaszi fordulóban elmaradt, Deszk elleni csörtét pótolták, ahol, ha nem is tökéletes játékkal, de megszerezték a három pontot. Szombaton újabb alsóházi gárdával találkoznak a kék-sárgák.

A papírforma mindenképpen HFC II. mellett szól, a Zsombó tavasszal nyeretlen, mindösszesen három pontot szereztek (Az FK 1899 Szegeddel, a Szentessel és a Sándorfalvával ikszeltek). Az őszi meccsen is simán hozták a pontokat a vásárhelyiek, akkor idegenben 7-1-es győzelmet arattak. Ennek ellenére persze nem árt résen lenniük szombaton.

„Az utóbbi időben érezhetően kiütközött rajtunk a tavaszi fáradtság; az utóbbi két mérkőzés eredményéből is jól leszűrhető, hogy megakadt a fiatalos, lendületes gépezet. Az FK Szeged, illetve a Deszk ellen is szenvedtünk, azonban úgy érzem, hogy az utóbbi felett aratott szűkös győzelemnek köszönhetően - reményeim szerint - kimásztunk a gödörből és újult erővel, felfrissülten mehetünk neki a hétvégi Zsombó elleni csörtének. A tabella alapján elfoglalt helyek könnyed hazai sikert sugallhatnak, de nem is oly rég megtapasztaltuk, hogy senkit sem szabad lebecsülnünk. Ezzel a szellemmel pályára lépve egy magabiztos hazai győzelmet várok, és remélem ezúttal sikerülni fog a hétvégi várhatóan jó időt egy gólesővel "megrondítani" – fogalmazott Gyüre Levente, aki a Deszk elleni meccsen győztes gólt szerzett.

A három pont megszerzése fontos a csapat számára, hiszen a terv minimum a dobogó a szezonvégi elszámolásnál, ugyanakkor titkos vágyként az elsőségről sem mondtak még le a fiatalok. A listavezető Algyő eggyel kevesebb mérkőzést játszott, jelenleg 6 pont az előnyük. A hétvégivel együtt még 6 forduló van hátra a HFC II. számára a bajnokságból.

A találkozót április 28-án, szombaton 17 órától játsszák a csapatok.


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top