Felemás teljesítményt nyújtottak a vásárhelyi vízilabdás lányok Fehérváron

 
Szerző: Rókus Ákos, 2018. március 22.
 
 
Felemás teljesítményt nyújtottak a vásárhelyi vízilabdás lányok Fehérváron

A sereghajtó otthonában a gyermek csapat vereséget szenvedett, a serdülők viszont győzelemmel tértek haza.

Rosszul kezdődött a székesfehérvári vendégjáték a HVSC leány gyermek csapatának. A sereghajtó hazai gárda már az első negyed elején 3-0-ra elhúzott. Hiába jött vissza a meccsbe a második negyed közepén a vásárhelyi alakulat, 6-5-ös hazai vezetésénél már a második vendégjátékost pontozták ki a taktikusabban és fegyelmezettebben játszó fehérváriak, akik végül teljesen megérdemelten nyertek 13-7re. A HVSC góljait Tatár-Kiss Virág (4), Barna Adél (2) és Asztalos Réka szerezték.

 

A serdülők összecsapásán már beigazolódott a papírforma. A visszafogottan játszó vásárhelyiek Torma Bianka vezérletével hamar megnyugtató, 3 gólos előnyt harcoltak ki, amit sikerült is megőrizniük a meccs végéig, így 4-7-es vendégsikerrel zárult az összecsapást. A vásárhelyiek góljait Torma Bianka (3), Rácz Nikoletta, Szabó Zsófi, Tatár-Kiss Virág és Rubi Dóra szerezték.

„Megállt az ész, mi pedig mentünk tovább az első meccsen. A fegyelmezetlen játék megbosszulta magát, és megérdemelten győzött le bennünket a sokkal összeszedettebb játékot mutató Székesfehérvár. A serdülők tudtak javítani, a tudáskülönbség a mi javunkra billentette a meccset, de jóval nagyobb különbség van a két csapat között, mint amit most az eredmény mutatott” – nyilatkozta Rókus Ákos edző.

 


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top