Fazekas Istvánnak segít a HLKC

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. szeptember 21.
 
 
Fazekas Istvánnak segít a HLKC

Korábbi gyúrójának, a súlyos balesetet szenvedett Fazekas Istvánnak adományozza a bajnoki nyitómeccsének bevételét a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club.

A Kézilabda Szeged SE gárdáját fogadja szeptember 22-én a Hódmezővásárhelyi LKC a Balogh Imsi Sportarénában. A klub a mérkőzés jegybevételét Fazekas „Doki” István és családja részére ajánlja fel. A HLKC korábbi gyúrója súlyos balesetet szenvedett, amelynek következtében mind a négy végtagja lebénult és mesterséges lélegeztetésre szorul. Fazekas István több mint 20 évet dolgozott mentősként, de a sürgősségi és intenzív osztályon is segített. Munkája és családja mellett pedig életének fontos része volt a kézilabda is. Több éven keresztül volt a gyúrója az egykori NB I-es vásárhelyi női csapatnak, de a harmad és másodosztályban a HLKC-t is aktívan segítette.

A klub arra kéri a sportbarátokat, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék a családot az otthonápoláshoz szükséges eszközök és az akadálymentesítés költségeinek fedezésében.

Az adományokat édesanyja, Fazekas Istvánné bankszámlájára lehet eljuttatni: OTP Bank 11773353-12191556 - „ajándék” közleménnyel.

A HLKC amellett, hogy a KSZSE elleni jegybevételeket a család számára felajánlja egy adománygyűjtő urnát is elhelyez a Balogh Imsi Sportaréna aulájában, amelybe bárki elhelyezheti adományát.


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top