Éjszakai mozgásba lendült Vásárhely

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. augusztus 04.
 
 
Éjszakai mozgásba lendült Vásárhely

Augusztus 3-án ismét megrendezték a Mozgás Éjszakája elnevezésű rendezvényt Hódmezővásárhelyen, az érdeklődők több mint 25 féle mozgásformát próbálhattak ki egyetlen este alatt.

Az elmúlt években is komoly érdeklődésnek örvendett az EVP Egészségfejlesztési Iroda rendezvénye, a Mozgás Éjszakája. Az évek során összesen több mint 5000 érdeklődőt vonzott a rendezvény, amely 2018-ban a városban tizenhárom helyszínen zajlott este hét órától egészen éjfélig.

A cél természetesen nem az, hogy élsportolókkal tűzdeljék tele a várost, az egészséges életmód kialakításához viszont mégis elengedhetetlen a sport és a mozgás, ebből és ennek sok színűségéből igyekeztek ízelítőt adni pénteken.

Pilates, piloxing, cross training, zumba, rúdsport, úszás, harcművész sportok, nordic walking és street-ball is várta a mozognivágyókat, a lista pedig koránt sem teljes.

„A legérdekesebbnek talán a rúdtáncot szokták nevezni. Ezen sport kapcsán mindenki máshogy asszociál, viszont egy nagyon kemény sportról van szó. Az egyik leglátványosabb pedig a jóga szokott lenni a Somogyi dombon vagy akár a nordic walking az Európa Parkban” – nyilatkozta Gyurisné Pethő Zsuzsanna, az EVP-EFI programigazgatója.

Az Egészségfejlesztési Iroda a rendezvényre Inbody készülékét is elvitte. A testösszetétel mérő készülék az ember zsír-, víz- és izomháztartását képes monitorozni. Ennek segítségével pedig a szervezeten belül meg tudják mondani, hogy az embernek hol van szüksége az izomrendszer erősítésére, esetleg hol helyezkedik el a zsír, hova kell az edzéseket elvégezni.

A rendezvényt Dr. Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója nyitotta meg, aki az oldalvonal.hu kérdésére elárulta, hogy ő maga is fontosnak tartja a sportot. Télen és egész évben erőnléti, főleg kondicionáló edzéseket igyekszik végezni, nyáron pedig hetente egyszer emellé a tenisz is bejön.

„Ha valaki egészségesen szeretne élni, az egészséges életmódot választja, amibe a mozgás is beletartozik, akkor az valószínű, hogy a közérzetén, a mindennapi életén és akár a szellemi munkájában is javulást eredményez. Én magam is ezt tapasztalom. Hosszútávon van mérhető eredménye ennek, ami az egészségmegőrzésben fontos. Éveknek, évtizedeknek kell eltelnie úgy, hogy egy kitartó munkával, minél szélesebb körben legyen természetes az emberek számára, hogy egészségesen étkeznek, mozognak és a szélsőséges életmódot került. Ez szerintem Hódmezővásárhelyen már mérhető, hogy az EVP több mint 10 esztendeje működik. Nyilvánvalóan komoly elemző munkát igényel, de hosszútávon ez akár a szív- és érrendszeri betegségekben történő elhalálozás mutatóját is javíthatja és a megbetegedési mutatók csökkenése is érzékelhető lehet. Azt gondolom, hogy ha valaki ma ide eljön és kipróbál egy sportot jól érzi magát. Ha pedig ez tartóssá válik, akkor biztosan sokat tett a saját maga egészségéért” – fogalmazott a főigazgató.

Az EVP Egészségfejlesztési Iroda idén a Hódmezővásárhelyi Diáksport Egyesület és a Magyar Ergométer Szövetséggel együttműködve, a helyi sportegyesületek csatlakozásával valósította meg a Mozgás Éjszakája rendezvényt.

Az ergométer kipróbálására is volt lehetőség, ráadásul ezen a téren minibajnokságot is rendeztek, amelynek érmeit Zubor Attila, olimpiai 5. helyezett úszónk adta át.

Mozgás éjszakája 2018


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top