Együtt edzett Brassó és Vásárhely

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. szeptember 11.
 
 
Együtt edzett Brassó és Vásárhely

Közös edzőtábor tartott a Hód Úszó SE és a brassói Club Sportiv Hyperion az előző héten Hódmezővásárhelyen.

Szeptemberben a Hód Úszó SE sportolói is megkezdték a felkészülést a következő szezonra, a legfiatalabb ráadásul Romániából érkezett társakat is kaptak maguk mellé. A béka és delfin korcsoportos gyerekek ugyanis a brassói Club Sportiv Hyperion fiataljaival közösen kezdték meg a munkát.

A vendégek napi két edzéssel készültek, míg a kicsi hódok délután csatlakoztak társaikhoz.

„A kapcsolat még februárban kezdődött, akkor jártunk Vásárhelyen. Megláttam a benti medencét és a kinti medencéket és beszéltem a szülőkkel, hogy muszáj lesz ide jönnünk felkészülni, nagyon jók a körülmények. A tapasztalatok jók, a gyerekek szeretik a vizet, délután nem is hajlandóak pihenni” – mondta el Szász Szilárd edző.

A Club Sportiv Hyperion tagjai ráadásul hamarosan ismét városunkba látogatnak, hiszen októberben részt vesznek a Hód Úszó SE, Hód-Sprint elnevezésű saját versenyén.

Habár a brassói gyerekek közül csak négyen beszéltek magyarul, a vásárhelyiek ennek ellenére is jól kijöttek a társakkal.

„Nekem nagyon tetszik a tábor, szeretném, ha máskor is lenne ilyen, hogy összejövünk a brassóiakkal, én nagyon élvezem. Ügyesek a gyerekek, lehet tőlük tanulni, de ők is tanulnak tőlünk és ez nagyon jó” – mondta el Mérai Janka, a Hód Úszó SE fiatal úszója.

A héten már a vendégek nélkül, de tovább folytatódik a hódok felkészülése, sőt a hétvégén már Gyopároson versenyen is részt vesznek a legfiatalabbak, majd Szentesen is összemérik a tudásukat más versenyzőkkel. Az említett októberi Hód-Sprint Kupát követően, novemberben az Országos Rövidpályás Bajnokságon Ugrai Panna képviseli majd az egyesületet, később a Naturtex Kupára és egy decemberi cikluszáró versenyre is utazik majd a klub, de néhány kisebb verseny is színesíti még az idei évet.

December 8-án pedig Brassóba utaznak a fiatalok, ahol a Mikulás Kupán vesznek részt.


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top