Egymással szemben a Molnár-testvérek

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. április 13.
 
 
Egymással szemben a Molnár-testvérek

Nem csak városok, hanem testvérek is csatáznak egymással a hétvégi Vásárhely - Nagykörős meccsen.

A Csongrád megyei kosárlabdasport iránt érdeklődőknek nem kell bemutatni a szegedi Molnár-dinasztiát. Molnár Csaba korábban élvonalbeli játékosként és edzőként is nagy sikereket ért el, és alapítója volt a Szedeáknak is. Ráadásul, ahogy mondják, nem esett messze az alma a fától, hiszen mindhárom fia a kosárlabdát választotta. A többszörös magyar válogatott András jelenleg az élvonalbeli Debrecent erősíti, míg Miklós és Bence a B csoport elit ligájában, a piros csoportban pattogtat, sőt szombaton 18:00-kor farkasszemet néznek majd a Vásárhelyi Kosársuli-Nagykőrös derbin. Egyértelmű volt tehát, hogy édesapjukat, Molnár Csabát kérdezzük a találkozó előtt.

- Azt hiszem minden szülő örül, ha a gyerekei folytatják az apjuk által megkezdett pályát, de mennyire volt elvárás ez a fiúkkal szemben?

- Hát elvárás nem volt, de mivel a sportba, a kosárlabdába születtek bele. Pólyás koruk óta ott voltak a pálya mellett, és hallották a labda pattogását. Ez indította el őket ebbe az irányba. Ráadásul ügyesek voltak, így nem is volt később kérdés, hogy a sportág lehet a jövőjük, főleg hogy szerettek is kosarazni. Azt viszont, hogy mennyire nem volt elvárás velük szemben, jól mutatja, hogy Ancsi lányunk például a röplabdát választotta.

- Az ország három pontján játszanak a fiúk, mennyire tudja nyomon követni a mérkőzéseiket?

- Ennél voltak nagyobb háromszögek is korábban, hiszen a Debrecen- Nagykőrös-Vásárhely távolság viszonylag kicsi a Sopron-Szeged-Dombovárhoz képest, ez azért legyőzhető. Egyébként egy kicsit változott a minőség is azóta, hogy jelentősen rövidült az út, ha látni akarjuk őket: volt olyan, hogy mindhárman az A csoportban pattogtattak ugyanabban az évben. Ezt már csak András mondhatja el magáról, ő levezet a DEAC-nál…

- A Hepp-kupában már volt erre példa a szezonban, de most megint eljött a pillanat, hogy a nagykőrösi Miklós(aki szintén megfordult a kék-sárgáknál) és a vásárhelyi Bence farkasszemet néz majd egymással. Azt hiszem erre szokták mondani, hogy nem tudom, melyik kezembe harapjak…

- Ehhez az évek alatt hozzászokik az ember, hiszen rövid időszak volt, amikor a fiúk egymással játszottak, természetesen azért ezeket a meccseket mindig másképp látja az ember.

- Szokták zrikálni egymást a srácok a családi összejöveteleken, mekkora a vetélkedés?

- Bár azt mondtam, hogy a köztük lévő távolság legyőzhető, azért éppen elég arra, hogy ritkán lássuk őket együtt. Amikor pedig találkoznak, akkor más témák kerülnek elő. No azért nem kell félteni őket, hiszen az aktuális kosaras kérdések is előkerülnek, és akkor azért megy a poénkodás, meg a csipkelődés.

- Most minden bizonnyal nagyon diplomatikus fog adni a következő kérdésre! Kinek fog szurkolni a Hódtói Sportcsarnokban szombaton?

- Nem! Ez a válasz most igen egyértelmű! A Kosársulinak kell jobban a győzelem, hiszen nem mindegy, hogy honnan kezdik a playout-ot. Ők szombaton a jobb pozícióért küzdenek majd, amely kulcsfontosságú lehet abban, hogy sikerül-e a két házas B csoportban a magasabbikban maradni a rájátszás végén. Nyilván a nagykőrösiek sem akarnak veszíteni majd, nekik viszont nem a kiesés elkerülése a céljuk, és az A csoportba sem akarnak feljutni. Azért kétség sem fér hozzá, hogy nem feltett kézzel jönnek majd Vásárhelyre. Tehát vásárhelyieknek szurkolok majd, no meg a másik oldalon Miklósnak.


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top