Egyetlen gól döntött a megyei rangadón

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. október 21.
 
 
Egyetlen gól döntött a megyei rangadón

Egygólos meccset játszott a SZEOL és a HFC. A pontok sajnos a Vasutas pályán maradtak.

Szegény embert az ág is húzza. A HFC a megyei rivális SZEOL SC otthonába látogatott a vasárnapi NB III-as bajnokin, a 11. fordulóban. A kék-sárgák továbbra is első győzelmük megszerzéséra hajtottak, ám ez most elmaradt és pontot menteni sem sikerült.

Nem kellett volna sok ehhez, a hazaiak nem a legjobb formában játszottak. Igaz az első játékrész derekán gólt szereztek. Véleményes szituáció volt, Jankelic Ivánnal szemben úgy tűnt szabálytalankodtak, ám Bálint Attila sípja néma maradt, Beretka Péter pedig gólt szerzett.

A mezőnyben talán jobbnak tűnt a Vásárhely, de a csatárkérdés továbbra is létkérdésnek tűnik a gárdánál. Az első játékrészben Kecskeméti László, a fordulás után Bódai Dániel kapott lehetőséget elől, gólt azonban nem sikerült összehozni.

A Vásárhely így továbbra is nyeretlen az idei kiírásban és a lista utolsó helyéről várja a Budapest Honvéd II. elleni mérkőzést, amelyet október 28-án játszanak a csapatok.

NB III Közép csoport, 11. forduló

SZEOL SC – Hódmezővásárhelyi FC 1-0 (1-0)

SZEOL: Leindler, Rácz, Grünwald, Gajág, Lévai, Beretka, Buzási, Horváth, Kozics, Gál, Péter
Csere: Prokop, Pócs, Tomisic, Ondrejó, Bozóki, Forró, Papp
Vezetőedző: Siha Zsolt

HFC: Krnács, Geiger, Tóth, Komáromi, Szabó Cs., Kecskeméti, Hrabovszki, Koncz, Darida, Jankelic, Katona
Csere: Kandó, Szabó M., Vass, Bartyik N., Bódai, Kovács
Vezetőedző: Szűcs Róbert

Gólszerző: Beretka


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top