Dankó Ervin a HLKC új vezetőedzője

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. június 21.
 
 
Dankó Ervin a HLKC új vezetőedzője

Új edzővel a fedélzeten kezd bele az NB II-es küzdelmekbe a HLKC. Az algyőiek korábbi sikeredzője Dankó Ervin bizonyíthat a kispadon.

Dankó Ervin számára koránt sem ismeretlen a vásárhelyi közeg, korábban komoly sikereket ért el a HNKC ifjúsági és serdülő csapataival – utóbbival bronzérmes lett, de utolsó évében a felnőtt gárdát is trenírozta. Később a Dunaújvárosnál és Kiskunhalason edzősködött, de három éven keresztül az algyői férfi csapatot is vezette, ahol NB I/B-s bajnoki címet is nyert a gárdával. Most Törökszentmiklósról tér vissza városunkba.

Évekkel ezelőtt már dolgoztál Vásárhelyen, most pedig ismét visszatérsz, milyen érzések vannak most benned?

Dankó Ervin: „Megmondom őszintén, hogy bennem is volt vágy erre, hiszen a hódmezővásárhelyi szereplésem nem teljesedett ki. Az anyagiak közbe szóltak és megszűnt az egyesület, pedig én nagyon szerettem Vásárhelyen dolgozni és eredményesek is voltunk. Picit félbe hagyott munkának érzem a vásárhelyi szereplésem.”

A visszatérés ötlete viszont úgy tudni nem új keletű, felmerült a neved korábban is a HLKC kispadján.

Dankó Ervin: „Igen, már félévkor volt szó róla, hogy esetleg visszaigazolok Vásárhelyre. Nekem viszont volt csapatom, komoly anyagi problémáink voltak már télen is Törökszentmiklóson és elgondolkoztam a visszatérésen, szívesen jöttem volna félévkor is Vásárhelyre. Közben viszont becsület kérdése volt az egész, nem szerettem volna az akkori csapatommal abbahagyni a munkát, így inkább Törökszentmiklóson maradtam, amit nem bánok, így éreztem erkölcsösnek. Amikor pedig vége lett a bajnokságnak, akkor a HLKC részéről újra megkerestek és ekkor már könnyű szívvel mondtam igent.”

Törökszentmiklóson férfi csapattal dolgoztál, de Algyőn is a férfi gárda kispadján ültél, most pedig ismét a lányok következnek.

Dankó Ervin: „Ez a terv egyébként is bennem volt, már akkor, amikor az Algyővel sikeres három éven túl voltunk, bajnoki aranyat szereztünk, majd ezüstérmesek lettünk. Akkoriban felmerült bennem, hogy esetleg újra lányokkal dolgozzak, de végül maradtam a férfiaknál. Sokat változtam az évek során és azt a tapasztalatot, amit a fiúknál összeszedtem, picit próbálom átforgatni a női mezőnyre. Remélem, tudom ezt kamatoztatni, így más módszerrel, más hozzáállással és más motivációkkal szeretnék dolgozni a női mezőnyben.”

A HLKC előző szezonja nem sikerült jól, a csapat az NB II-ben folytatja. Mik a tervek, mik a célok?

Dankó Ervin: „Kardinális döntés volt az egyesület részéről, hogy hogyan tovább. Ezt én is átéreztem a beszélgetések során. Átgondolva a dolgokat én is az NB II-t tartom a jobb megoldásnak. Reményeink szerint ez lesz az ez év, amikor megerősödik az egyesület, mint egyesület és a csapat, mint csapat. Egy új dolognak szeretnénk nekivágni, és ha sikerülne visszavezetni a csapatot az NB I/B-be, akkor már egy teljesen más játékerejű csapattal szeretnénk megtenni és stílusban is másként játszani. Az a cél, hogy ne egy pofozógép legyen az új csapat, hanem tényleg akár hamar meghatározóvá váljon az NB I/B-ben.”

Akkor kimondhatjuk, a visszajutás a cél?

Dankó Ervin: „Nyilvánvalóan, hiszen azt gondolom, hogy ha egy csapat elé célokat kell tenni, akkor mindig a győzelem a cél, és hogy megnyerjük a bajnokságot. Persze nem szeretnék terheket rakni a csapatra, ezért óvatosan azt fogalmaztuk meg, hogy mindenképpen az első háromban szeretnénk végezni, de természetesen nem titkolt cél az azonnali visszajutás az NB I/B-be.”

Igaz, hogy a vásárhelyi játékosok adhatják a csapat gerincét?

Dankó Ervin: „Annak idején, amikor az egyesület megszűnt és létrejött az új egyesület, akkor a gyerekcsapatokra épített és próbált olyan utánpótlás képezni, akikkel a kézilabda vonalat tovább lehet vinni Vásárhelyen. Szerintem ezt jól csinálták és ez jól sikerült. A mostani játékosok ennek a célnak megfelelnek és valóban fontos alapkérdés, hogy ne zsoldos csapattal álljon fel a HLKC, hanem egy vásárhelyi illetőségű csapattal. De azt gondolom, hogy nem lehet sosem csak egy helyi csapatra építeni. Ha valakinek nagy céljai vannak, akkor azért önerőből ezt nehéz megoldani. Én inkább a vegyes rendszerben hiszek. Tehát a csapat gerince, a fele vagy akár a háromnegyede lehet vásárhelyi, azokat a hiányposztokat, hiányjátékosokat pedig lehet pótolni külső erőből, amelyek ki fognak derülni vagy akár már most látszanak.”

A csapat az új vezetőedzővel augusztus 1-én kezdi meg a felkészülést, a bajnokság pedig szeptember 16-án indul. A majd 8 hetes felkészülés talán a legkomolyabbnak ígérkezik az NB II Dél-keleti csoportjának mezőnyében. A tervek szerint az első hetekben a sportpályán kezdenek a lányok és az erőnlét kaphatja a főszerepet, ezt követően kerülhetnek előtérbe a labdás edzések.

Fotó: Törökszentmiklósi KE


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top