Bekerült a vb-keretbe a vásárhelyi vízilabdás!

 
Szerző: Nagy Benjámin, 2018. augusztus 08.
 
 
Bekerült a vb-keretbe a vásárhelyi vízilabdás!

Vásárhelyi tagja is van az ifi-vb "nyerő tizenháromjának"!

A KSI pólósa, Vékony Ákos is bekerült a szombathelyi világbajnokságra készülő ifjúsági vízilabda-válogatott keretébe. Az augusztus 11-től 19-ig tartó eseményre Horváth János szövetségi kapitány szerdán jelölte ki a 13 fős keretet, amely ahogy ő fogalmaz, a "nyerő tizenhárom".

 

Ennek tagja a vásárhelyi tehetség, aki a két bekk egyikeként készülhet sorrendben a kínai, a görög, az argentin és az orosz válogatott ellen, továbbá minden remény szerint a kieséses szakaszra is. 

 

„Reményeink szerint a nyerő tizenhárom a következő: Grieszbahcer Márk és Korom Dániel áll majd a kapuban, Szieben László és Vékony Ákos lesz a két bekk, rosszkéz oldalon Csorba Tamás, Szeghalmi Zsombor valamint Schmölcz Norman, kapás oldalon pedig Bóbis Botond, Ekler Bendegúz illetve Dala Döme száll harcba. Hosszú vajúdás után született meg a keret, az utolsó pillanatig nagy kérdőjelek voltak, elsősorban sérülések és betegségek miatt, melyek a hajrában tizedelték meg a csapatot" - ismertette világbajnoki keretét Horváth János szövetségi kapitány.

 

Az ifjúsági-válogatott világbajnoki csapata:


Kapusok: Grieszbacher Márk (KSI), Korom Dániel (Vasas) 

Mezőnyjátékosok: Baksa Benedek (UVSE), Bóbis Botond (KSI), Csorba Tamás (BVSC), Dala Döme (UVSE), Ekler Bendegúz (AVUS), Fekete Gergő (Debrecen), Fodor Olivér (BVSC), Schmölcz Norman (KSI), Szeghalmi Zsombor (Szolnok), Szieben László (UVSE), Vékony Ákos (KSI).


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top