Az összeomlás szélén a HFC

 
Szerző: Varga Lilla, 2018. június 05.
 
 
Az összeomlás szélén a HFC

Kiesett az NB III-ból a HFC felnőtt csapata. „Tavaly kifelé pattant a kapufáról a labda, idén befelé” – fogalmazott a HFC sikertelen évének értékelésében Horváth Zoltán, a klub elnöke – aki szerint a szerencse mellett a szűkös anyagi források sodorták az összeomláshoz a klubot. Miután nem számíthatnak a továbbiakban az MLSZ 30 milliós támogatására, a félprofi felnőtt csapat légiósait elengedik, és a megye I-es csapat 17-18 éves fiataljaiból építik újjá a vásárhelyi alakulatot.

Az összeomlás szélére került a HFC, miután kiesett a csapat az NB III-ból és szemben a tavalyi 5. hellyel, most a 14.-ek lettek. Csongrád megyében a Mórahalom is búcsúzott az NB III-tól, az Algyő pedig nem rendelkezik olyan anyagi kondíciókkal, hogy harmadosztályúas csapatot állítson ki, így csak a SZEOL és a Makó maradt talpon.

 

Nem tudtunk egyenlő feltételeket biztosítani a játékosoknak a többi csapathoz képest, vagy legalább hasonló feltételeket. Azok a csapatok, amelyek kiestek, hozzánk hasonló költségvetéssel gazdálkodtak ebben a szezonban, míg akik bennmaradtak, ennél magasabb költségvetéssel dolgoztak. A mi felelősségünk, hogy nem tudtuk azokat a kondíciókat előteremteni, amelyek előre vetítették volna, hogy gond nélkül bent maradunk. Azok, akik bent maradtak, három vagy négyszeres évi költségvetéssel bírnak, mint mi” – mondta Horváth Zoltán, a HFC elnöke.

 

A Magyar Labdarúgó Szövetségtől kapott 30 millió és a vállalkozóktól, támogatóktól gyűjtött további 12 millió forint nem volt elég egy ütőképes keret felállításához. Most az MLSZ támogatásnak is búcsút mondhat a HFC.

 

„Az MLSZ 30 milliójára nézve olyan következményei lesznek, hogy az nem lesz. A következő évben a felnőtt csapat a megyei I.-es bajnokságban fog szerepelni. A vezetőséggel, elnökséggel, szakmai stábbal egyeztetve azt gondolom, nem biztos, hogy jó úton jártunk azzal, hogy sok idegen légiós volt a csapatban. Ez a következő szezonban nem így lesz. A megye I-es pontvadászatban 4. helyen végzett csapatunk, a 17-19 éves fiatalokból álló alakulat lesz az, akikre a HFC felnőtt csapatát fogjuk építeni. A vidékieknek pedig meg kell, hogy köszönjük az eddig munkát” – fogalmazott Horváth Zoltán.

 

A korábbi vásárhelyi játékosoknak megadják a lehetőséget, hogy az újjáépítésben részt vegyenek. A történtek a TAO-forrásokat nem veszélyeztetik, ám félő, hogy az utánpótlás-korú játékosok számára, az NB III-ba való továbblépés lehetősége nélkül nem marad vonzó a klub. A felnőtt labdarúgás finanszírozása továbbra is megoldatlan marad – tette hozzá Horváth Zoltán, aki a vásárhelyi vállalkozókat kéri, hogy támogassák az klubot.


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top