Az egyik bajnokesélyes ellen debütál otthon a HLKC

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. szeptember 20.
 
 
Az egyik bajnokesélyes ellen debütál otthon a HLKC

Kőkeménynek ígérkező szomszédvári csatával mutatkozhat be hazai közönsége előtt a HLKC az NB II-es kézilabda bajnokság dél-keleti csoportjában. Dankó Ervin lányai a Kézilabda Szeged SE-t fogadják szombaton.

Jól, pontokat érően rajtolt az NB II-ben a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club. Török Gabrielláék Mezőtúrral térhettek haza pontokkal, szombaton pedig az egységek gyártását folytatnák, amihez jó eséllyel a bajnoki címre is esélyes KSZSE-nek is lesz egy-két szava. A vezetőedzővel beszélgettünk.

Dankó Ervin: „Talán a legnagyobb rangadónk lesz ez hazai pályán, hiszen a bajnokesélyesnek tartott KSZSE érkezik hozzánk. Az esélyek eléggé kétrétűek. Természetesen nyerni szeretnénk, de a KSZSE mind létszámban, mind erőben talán egy picit erősebb, mint mi. Alapvetően ők az esélyesebbek ezen a hétvégi mérkőzésen.”

Oldalvonal.hu: Azért a Mezőtúr elleni siker gondolom jót tett a csapat önbizalmának.

Dankó Ervin: „Nyilvánvalóan. Különösen az első félidő után ki kellett küzdeni a győzelmet és megjelent a csapat küzdőereje, ami picit megint összerázta a csapatot a hétközi kupavereség után. Azt gondolom, hogy egészséges önbizalommal várjuk a mérkőzést. Megpróbálunk nyerni, hiszen ha a céljainkat el akarjuk érni, akkor a hazai pályán gyakorlatilag minden csapatot meg kell próbálni megverni. Nagyon-nagyon készülünk és próbáljuk a KSZSE hiányosságait feltárni és ezek ellen készülünk.”

Oldalvonal.hu: Mérvadó lehet, hogy az előző körben ők szerezték a legtöbb gólt, 39-et?

Dankó Ervin: „Igen, valamilyen módon ez is mutatja az erejüket. Nyilván egy fiatal társaságról van szó, akik mennek és jó játékosok alkotják a csapatot. Nem véletlenül szerezték ők a legtöbb gólt. A főfeladat, hogy ezt a gólszámot mi lényegesen leredukáljuk a szombati meccsen.”

Oldalvonal.hu: „Eddig hogy zajlott a heti felkészülés?”

Dankó Ervin: „Három edzésen vagyunk túl, minden a tervek szerint alakult. Ez az első olyan hét, hogy optimálisan tudunk edzeni, öt edzésünk van a bajnoki előtt. Minden az optimumon van. Kisebb sérüléseink vannak, de remélem, hogy „Péntek Doktor” mindenkit meggyógyít és szombaton mindenki hadra fogható lesz.”

A Hódmezővásárhelyi LKC szeptember 22-én, szombaton 16 órától a Balogh Imsi Sportarénában a Kézilabda Szeged SE csapatát fogadja. A mérkőzés bevételét az egyesület a korábbi gyúró, Fazekas „Doki” István családjának részére ajánlja fel. Fazekas István súlyos balesetet szenvedett, melynek következtében mind a négy végtagja lebénult és mesterséges lélegeztetésre szorul, a bevétellel az egyesület az otthonápoláshoz szükséges eszközök beszerzéséhez és az akadálymentesítés költségeihez szeretne hozzájárulni.


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top