Az Eb-részvétel Wolf Eszter célja

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. augusztus 27.
 
 
Az Eb-részvétel Wolf Eszter célja

Wolf Eszter, a Csomorkány SE vívója idén sem adná alább a korosztályos bajnoki címnél, a fiatal versenyző legfőbb célja pedig az Európa-bajnokságon való részvétel.

Ahogy a Csomorkány SE többi fiatalja, úgy Wolf Eszter is megkezdte a felkészülést a soron következő szezonra. A fiatal tőröző ráadásul a hónap elején már egy országos, szombathelyi edzőtáborban is részt vett.

„Iszonyú jó élmény volt. Harmadik évemet töltöttem ott, több százan veszünk rajta részt, három szakág is jelen van és a társaság is nagyon jó. Kiváló hangulatban telnek az edzések” - mondta el a sportoló.

Ezt követően egy kis nyári kiruccanás következett, augusztus 21-én viszont a Csomorkány SE nyárvégi edzőtábora rajtolt el, ahol természetesen már Eszter is csatlakozott a társakhoz.

A klub versenyzője az előző idényben a serdülő korosztály bajnoka lett, azt megelőzően pedig a gyermekkorosztályban bizonyult a legjobbnak - ennél alább pedig idén sem szeretné adni.

„Az előző szezonnal nagyon meg vagyok elégedve, de úgy vagyok vele, hogy idén lehet ez jobb is. A serdülő korosztályban vagyok, amit nem mindig számítanak korosztálynak, ugyanis ez már egy átlépő a kadett korosztályba. Lesz egy Európa-bajnokság is, a legfőbb célom nekem ebben a szezonban, hogy oda kijussak. A kadett mezőnyben világkupákon és Európa-kupákon is szeretnék jobb eredményeket elérni, mondjuk az első harminckettőbe kerülni, de ez még egy nagyon távlati cél, majd meglátjuk, hogy megy év közben a munka” - nyilatkozta a szezonbeli tervekkel kapcsolatban Wolf Eszter.

Edzések és versenyek válthatják majd egymást - Eszter edzője, Magyary Ágnes úgy fogalmazott, hogy versenyzője lehetőség szerint az összes versenyen részt vesz, ahol indulhat, így aztán egy komoly szezonnak ígérkezik a mostani.

„Egyetlenegy félelmem van, hogy hogyan jön ez össze az iskola mellett. Igaz eddig is összejött, így gondolom most sem lesz belőle probléma. Szerencsére iszonyat erős hátterem van, ami támogat és mindenben motivál, így sokkal egyszerűbb a munka” - fogalmazott Eszter.

Mi pedig bízunk a sikerekben gazdag szezonban!


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top