A Szeged-Grosiccsal meccselt a HFC

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. július 07.
 
 
A Szeged-Grosiccsal meccselt a HFC

A Szeged-Grosics Akadémia ellen vívta első nyári felkészülési meccsét a Hódmezővásárhelyi FC. Szűcs Róbert tanítványai ugyan alulmaradtak, de lelkesedésből nem volt hiány a pályán.

Július 2-án kezdte meg az edzésmunkát a HFC NB III-ra készülő csapata, a gárda szombaton pedig az első felkészülési meccsét vívta a Szeged-Grosics Akadémia ellen. Az első játékrészben két pontrúgást követően tudott gólt szerezni a Szeged-Grosics, majd a fordulás után Balogh Gusztáv használta ki ordító helyzetét, a végeredményt pedig Germán Tamás állította be.

A Vásárhely gólt ugyan nem szerzett, az előre játékon mindenképpen van még mit javítani, ugyanakkor lehetőséget kaptak a fiatalok, akik nem vallottak szégyent a rutinosabb ellenféllel szemben. Vásárhelyi oldalon néhány próbázó is akadt a keretben. A vásárhelyi nevelésű Szabó Csaba Méhkerékről térhet vissza, de Szabó korábbi csapattársa Vass András is pályára lépett. Az NB III-tól búcsúzó Mórahalomtól ketten kaptak lehetőséget, Krnács Richárd a kapuban bizonyíthatott, Hrabovszki Zoltán pedig elől kapott lehetőséget.

A HFC a tervek szerint július 18-án, a Nagyszénás ellen folytatja a felkészülési meccsek sorát.

Felkészülés mérkőzésen:
Szeged-Grosics Akadémia – Hódmezővásárhely 4-0 (2-0)
Szeged-Grosics:
 Alekszics – Tóth G., Farkas M., Tamaskó, Szabó P., Coroian, Oláh G., Molnár J., Varga M., Hegedűs M., Máté J. Csere: Molnár P. (kapus), Povázsai, Pászka, Zabari, Dobronoky, Kasuba, Balogh G., Zádori, Germán, Manga. 
HFC: Krnács – Tóth J., Huszár, Füredi, Mezei, Szabó Cs., Hrabovszki, Vass A., Koncz, Geiger, Rácz D. II. félidő: Varga G., Kandó Zs. (kapusok) – Jankelic, Darida, Kiss R., Rau, Siber, Bürgés B., Bartyik N., Gyüre L., Bódai, Mohácsi. 
Gól: Farkas M., Máté J. (11), Germán, Balogh G.

Szűcs Róbert: „A felkészülésünk jelenleg ott tart, ahol tartania kell, sokat futottunk a héten, így a csapat fáradtan mozgott. Az első játékrészben pontrúgásból kaptunk gólokat, az előre játékunknak pedig mindenképpen javulnia kell. A fiatalokra viszont lehetett számítani, összességében elégedett vagyok a teljesítménnyel”


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top