A Pécs lesz a HFC hétvégi ellenfele

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. november 10.
 
 
A Pécs lesz a HFC hétvégi ellenfele

Vasárnap ismét hazai pályán játszik NB III-as meccset a Hódmezővásárhelyi FC. Ez alkalommal a PMFC lesz a vendég.

Az előző fordulóban a Hódmezővásárhelyi FC megszerezte szezonbeli első győzelmét. Makón tört meg a jég, ami talán felszabadult heti edzésmunkát is jelenthetett volna a gárda számára. Ez részben megvalósult, ugyanakkor egy edzésen történt sérülés valamelyest beárnyékolta a munkát – sőt úgy tűnik, hogy emiatt kapusfronton kénytelen lesz váltani a csapat.

„Jól telt a heti edzésmunka, de sajnos a sérülések nem kerülnek el minket továbbra sem. Mire ideális lenne a dolog, győzelem után tudnánk készülni, akkor jönnek a sérülések. Ráadásul most egy nagyon nehezen pótolható játékosom sérült meg a keddi edzés – Krnács Richárd. Így kapus poszton még nem tudom, hogy pontosan hogy lesz, mint lesz, valószínűleg egy 19 éves fiatalember fog debütálni és úgy oldjuk meg a védekezésünket, hogy megkönnyítsük az ő dolgát. A bajnokság előtt egyébként is ezt beszéltük, minél több fiatalnak szeretnénk lehetőséget adni és erre most lesz lehetőség” – fogalmazott Szűcs Róbert vezetőedző.

Ezen a téren Varga Gábor és Kandó Zsombor bevethető. Varga a felnőtt csapat kapuját már védte egy Magyar Kupa meccsen. A megyei élvonalban szereplő csapatnál pedig 6 alkalommal őrizte a kaput. Kandó szintén a megyeegyes HFC II-ben védett, de a padon már több alkalommal is helyet kapott az NB III-as együttesnél is. Ami biztos, hogy az előző körben egy fiatal játékos kezdőként bevált – Bódai Dániel három gólt is szerzett, kettőt pedig a játékvezető is megadott neki, ezekkel nyertek a hagymavárosban a kék-sárgák.

„Danit már régóta figyeljük a kollégáimmal, vártuk, hogy játékbeli gyorsaságban felvegye a ritmust, hogy minél hamarabb tudjuk kezdőként is bevetni. Kicsit kényszerű is volt, hiszen nem nagyon volt csatárunk, igaz ő se kimondott csatár, de remekül megoldotta a dolgot. Vártuk, hogy beérjen, nem akartuk elkapkodni, hogy hirtelen bedobjuk a mélyvízbe, de mostanra úgy tűnik elérte ezt a szintet és most már rá lehet bízni komolyabb feladatokat is – persze nem akarjuk, hogy agyon nyomja a teher, továbbra sem várjuk el, hogy ő váltsa meg a világot, de ugyanezt a folyamatos fejlődést várjuk tőle. Nagyon jól áll hozzá ehhez, fejlődni, tanulni akar, de ez elmondható a többi fiatalról is” – mondta el Szűcs Róbert.

A tavaszi Pécs elleni derbi emlékezetes lehet a szurkolók számára. Nem is feltétlen a találkozó miatt, hanem a kialakult rendbontás miatt, ami a meccsen és a meccset követően is folytatódott. Egyes értesülések szerint a pécsi drukkerek közül talán most is vannak olyanok, akik nem futballszeretetből teszik meg a hosszú utat, ám hátha a vásárhelyi ultrákban nem találnak partnerre. Igaz a HFC vezetősége regisztrációhoz kötötte a vendégdrukkerek részvételét elejét véve az esetleg rendbontásnak.

Ha a szurkolói vehemencia nem is, de a PMFC tabellán elfoglalt helyet sokat változott az előző szezonhoz képest – a baranyaiak a 14. helyről várják a találkozót. A klub honlapjának tájékoztatása szerint ráadásul sérültekből náluk sincs hiány – így jó eséllyel több fiatal játékos is szerepet kaphat a vasárnapi mérkőzésen.

„Ki-ki mérkőzés lesz, ők is úgy álltak össze a bajnokság előtt, mint mi. Az utolsó hetekben derült ki, hogy mégis csak az NB III-ban indulnak. A pontjaik alapján nincsenek túl messze tőlünk, ezért elég fontos lenne ez a három pont. Hasonlóak, mint mi, fiatalok, mennek, jól kontráznak, oda kell figyelni elől-hátul. Remélem, hogy játszunk egy jót, kiszolgáljuk a hazai közönségünket és megörvendeztetjük őket egy hazai győzelemmel” – zárta gondolatait Szűcs Róbert.

A HFC – PMFC meccs vasárnap, 13:30-kor kezdődik.


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top