A PEAC-ot verte a HLKC

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. augusztus 31.
 
 
A PEAC-ot verte a HLKC

A Pécsi Tudomány Egyetem női kézilabda csapata ellen játszott felkészülési mérkőzést a Hódmezővásárhelyi LKC pénteken.

Háromnapos baranyai „túrán” vesz részt a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club csapata. A felkészülési program ezen állomása többek között a csapatközösség további épülését is szolgálja, de természetesen edzőmérkőzésekkel is hangolnak a lányok a szeptember közepi szezonrajtra.

Augusztus 31-én a PEAC női kézilabda csapata volt az ellenfél – a gárdák jó mérkőzést játszottak, a találkozó kifejezetten jól szolgálta a HLKC felkészülését. A PEAC szintén az NB II-es bajnokságra készül, ők a Dél-nyugati csoportban érdekeltek – az előző szezonban a tabella ötödik helyén végeztek. Futós, gyors csapatként mozogtak a pályán – a vásárhelyiek azonban jó meccset futottak és nagyobb előnyt is sikerült kialakítaniuk. Igaz a végjátékban a szokásoshoz képest felforgatott hadrendben volt a pályán a vásárhelyi gárda, így a PEAC valamelyest le tudta dolgozni a hátrányát.

Felkészülési mérkőzésen

PEAC – Hódmezővásárhelyi LKC 21-30

Dankó Ervin: „Végre olyan csapattal játszhattunk, akik minket is kényszerítette arra, hogy gyorsabban játsszunk, jól szolgálta a felkészülésünket ez a meccs. Habár a végjátékot ők nyerték a cél az volt, hogy gyakoroljunk. Alakul a csapatom.”


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top