A HFC küzdelmes meccset játszott régi-új otthonában

 
Szerző: Nagy Benjámin, 2018. augusztus 18.
 
 
A HFC küzdelmes meccset játszott régi-új otthonában

Brusztolós találkozóval tért vissza a vásárhelyi stadionba Szűcs Róbert csapata.

A nyitófordulóban még Makón lépett pályára "hazai pálya" gyanánt a HFC csapata, ám a harmadik körben már a Vásárhelyi Stadionban fogadhatta adott ellenfelét, jelen esetben az FC Dabast.

 

Szűcs Róbert legénysége hétről-hétre alakul, fejlődik, és ez szombaton is látható volt a játékon. A fiatal átlagéletkorú vásárhelyiek már az első percekben felvették a jó erőkből álló dabasiak kemény, odalépős, brusztolós stílusát, s noha ez komoly helyzetekben kevésbé látszott meg (tegyük hozzá, a vendégeknél sem), a pontatlan hazai passzok ellenére egyáltalán nem a Dabas uralta a pályát. A gólhoz a sokszor "tiki-takázó", azaz a labdát sokat járató pirosak voltak közelebb az első félidőbem, találatot mégis a HFC szerzett - igaz, sajnos leshelyzetből. 

A 0-0-s játékrészt követően a második negyvenöt perc lassan indult be, így mindkét szakvezető cserékkel próbálta frissíteni gárdáját. A lelátóról egyre inkább zúgott a "Vásárhely, Vásárhely!" rigmus, és hiába egyenlített a Dabas lesgólok tekintetében, érezhető volt: nagyon akartak a hazaiak. Egy komoly vendégziccert követően a 84. percben a csereként beálló Koncz Adrián lábán volt a meccslabda, Scheilinger kapus azonban hárítani tudott.

 

A hátralévő percekben már nem változott az eredmény, így maradt a 0-0 - a HFC három találkozót követően két ponttal, de egyre biztatóbb játékkal áll a tabellán. Jövő vasárnap Paksra látogat a csapat.

Szűcs Róbert vezetőedző értékelése: "Győzni szerettünk volna hazai pályán, de a Dabas erős egységet alkot, míg mi alakuló fázisban vagyunk. Nem kaptunk gólt, ez pozitívum, ugyanakkor természetesen sajnálom, hogy nem rúgtunk -  a lehetőség itt is, ott is adott volt. Ennél több kell a sikerhez, de nem tudok rosszat mondani. Meccsről-meccsre, edzésről-edzésre fejlődünk és készülünk tovább. Ha lesz idő, türelem a csapathoz - márpedig egyelőre minden részről van, a szurkolók is értik, hogy tanulófázisban vagyunk, ennek nyomaként most újabb 18 éves játékos tudott játéklehetőséghez jutni Kecskeméti László személyében -, akkor jó lesz minden. Ezúttal nem volt gond sem a védekezésünkkel, sem a szervezettségünkkel, az előrejáték akadozott kissé. A nyert meccs még várat magára, de talán jövő héten: Pakson felszabadult meccset és játékot várok."

 

Mezei Olivér nyilatkozata: "Küzdelmes, nehéz találkozó volt, jó csapat ellen játszottunk. Sajnálom, hogy nem szereztük meg a három pontot, hisz megvoltak a helyzeteink. Mennünk kell tovább; ha mindenki ilyen felfogással fog gondolkodni és így fogunk csapatszinten együttműködni, akkor sikeres évünk lehet. Fiatal a gárda, sok munkára, munkára és munkára van szükség. Három pontért megyünk Paksra, küzdeni fogunk!"

 

Hódmezővásárhelyi FC-FC Dabas 0-0 (0-0)

 

Hódmezővásárhelyi Stadion. vezette: Leél-Őssy.

 

HFC: Krnács (k), Geiger, Huszár, Szabó Cs., Szabó M. (Bódai, 90.), Hrabovszki, Darida, Mezei, Vass (Koncz, 66.), Katona, Kovács (Kecskeméti, 58.). Vezetőedző: Szűcs Róbert.
 
Dabas: Scheilinger (k), Molnár S., Molnár P., Makrai, Szenes (Crkvenjakov, 56.), Fitos (Takács, 78.), Erős, Csepregi (Tárkányi, 72.), Földes, Eördögh, Fritz. Vezetőedző: Kerekes Barna.
 
sárga lap: Kovács, Darida, Mezei, Hrabovszki, ill. Erős

Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top