A HFC-fakó számára is rajtol a bajnokság

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. augusztus 17.
 
 
A HFC-fakó számára is rajtol a bajnokság

Augusztus 18-án a Hódmezővásárhelyi FC II-es csapata is megkezdheti a bajnoki menetelést. A Bacsa Zsolt és Vinnai István által vezényelt gárda ráadásul rögtön a címvédő Algyő ellen bizonyíthatja, hogy az új szezonban is komolyan kell számolni a fiatalokkal.

Az előző megyeegyes bajnoki kiírásban új koncepcióval vágott neki a Hódmezővásárhelyi FC II-es csapata. Alapvetően a fiatalok kapták a főszerepet – a klub számítása pedig bejött. Az őszi meccsek során még akadtak ugyan apróbb hibákkal, tavasszal viszont szinte szárnyalt a csapat, egy ideig még a bajnoki címre is esélyes volt a legfiatalabb átlagéletkorral bíró megyei első osztályú csapat. Végül aztán a negyedik hellyel kellett beérniük a srácoknak.

A koncepció az új szezonra sem változott jelentősen, igaz a keretben történtek változások.

„A 2001-es korosztály került most fel hozzánk. Fiatal, ügyes játékosok alkotják ezt a brigádot is. Azonban az időbe fog telni, míg ők is felveszik a felnőtt bajnokság ritmusát. A csapat nagy része azért együtt maradt azért – de az NB III-as csapatba került játékosok közül is visszajátszhatnánk majd néhányan a megyei I. osztályba” – nyilatkozta Bacsa Zsolt edző.

A gárdának úgy tűnik sikerült összerázódnia – az utóbbi edzőmeccseken kifejezetten jó játékkal és látványos támadófocival rukkoltak elő a játékosok, az előjelek így biztatónak tűnnek a hétvégi rajt előtt.

„Úgy gondolom, hogy amit el lehetett végezni ennyi idő alatt azt elvégeztük. A srácok viszonylag nagy létszámban tudtak részt venni az edzéseken, így megfelelő munkát tudtunk végezni. A felkészülést edzőmérkőzések színesítették. A vége felé már egyre jobb volt a játékunk is ezeken a meccseken” – tette hozzá a tréner.

Az előző szezont elnézve azonban a legkeményebb „dió” jutott a vásárhelyieknek. A címvédő Algyő SK otthonába utazhatnak a Bacsa-Vinnai tanítványok.

„Ez egy nagy kihívás, egyből itt az első fordulóban a fiatal csapatunknak. Azonban nem feltartott kézzel fogunk pályára lépni, sőt kimerem jelenteni, hogy győzni megyünk Algyőre. Szeretnénk revansot venni. Tavaly mind a kétszer le tudtak bennünket győzni, sőt a bajnoki címünk is azon az Algyő mérkőzésen úszott el. Mindenképpen szeretnénk visszavágni nekik. Tavaly ráadásul jót is tettünk velük az utolsó fordulóban, hogy legyőztük a Tiszaszigetet. Most nem akarunk velük ilyen kedvesen bánni, így mindenképpen győzelemért utazunk szombaton” – nyilatkozta Bacsa Zsolt.

Az Algyő SK – Hódmezővásárhelyi FC II találkozót augusztus 18-án, szombaton 17 órától rendezik az algyői sportpályán.


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top