A Debrecen nyerte a sereghajtók csatáját

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. november 26.
 
 
A Debrecen nyerte a sereghajtók csatáját

A DVSE ellen játszott bajnokit hazai medencében a hétvégén a HVSC. A pontok sorsa a harmadik negyedben dőlt el.

Debreceni gólokkal indult a találkozó, azonban a két bekapott találatra jött válasz vásárhelyi részről. Benkő Martin majd Rácz Norbert is beköszönt, az utolsó két perc pedig még három gólt hozott, a vendégek vezetéssel zárhatták az első nyolc percet.

Kicsivel jobban jött ki a lépés a második negyedben a HVSC számára – 3-2 arányban, Józsa, Vígh és Holka góljaival a hazaiaké lett ez a nyolc perc, amivel 6-6-nál jött a fordulás. Ahogy arra számítani lehetett szoros csata bontakozott ki a két csapat között. Ez a harmadik negyed elején sem változott, felváltva jöttek a gólok, az utolsó három percet viszont sikerült meghúzniuk a vendégeknek – háromgólos előnybe kerültek.

A záró játékrészben így már a DVSE-nek állt a zászló, pláne, hogy hamar négy gólosra hizlalták az előnyt, amit már nem sikerült ledolgozniuk Szabó Tamás tanítványainak.

Férfi OB I/B ’A’ csoport, Alapszakasz, 8. forduló

HVSC – DVSE 10-14 (3-4, 3-2, 2-5, 2-3)

HVSC: Ujházi, Kürtösi, Rácz-Fodor, Józsa, Szabó, Rácz, Pölös, Piti, Benkő, Holka, Kertész Kenyeres, Tomcsik, dr. Vígh, Molnár
Edző: Szabó Tamás

DVSE: Somorjai P., Patócs, Szarvas, Somorjai S., Stefanidesz, Orosz, Torda, Nagypál, Katona, Zsilák, Rózsa, Melegh, Turcsányi, Csiszár
Edző: Kádár

Gólszerző: Józsa (3), dr. Vígh (2), Rácz-Fodor, Szabó, Rácz, Benkő, Holka illetve Stefanidesz (3), Zsilák (3), Patócs (2), Rózsa (2), Turcsányi (2), Torda, Katona

HVSC - DVSE


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top